MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Húszmilliárd forint támogatást igényelhetnek a gazdálkodók Fejér megyében
2012.04.10. 13:51

Az Európai Unió által finanszírozott egységes területalapú, (SAPS), valamint egyéb támogatásokkal mintegy 5.700 gazdálkodó számára csaknem 20 milliárd forint lehívására nyílik lehetőség Fejér megyében - jelentette be dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott csütörtökön sajtótájékoztatón. 



 A Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője hangsúlyozta: ha a huszonötféle jogcímen igényelhető támogatások igénybevételére nem lenne lehetőségük a gazdálkodóknak, többségük csődbe juthatna. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a kérelmeket május 15-ig, kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani. A kérelmek kitöltéséhez a megyei kormányhivatal 23 fős falugazdász hálózata, továbbá tanácsadók és technikai közreműködők segítségét vehetik igénybe az érintettek, a megyeszékhelyen kívül Polgárdiban, Lajoskomáromban, Enyingen és Cecén is - hangsúlyozta dr. Dorkota Lajos.
 
Az erős agrárgazdasággal rendelkező térségben a legtöbben a SAPS támogatást igényelhetik, amely összesen több, mint 270 ezer hektár után meghaladhatja a 15 milliárd forintot - mondta el Bögyös Zsolt, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségének vezetője.
 
Hozzátette: ez az összeg további mintegy 4,5 milliárd forinttal egészülhet ki az egységes kérelem során benyújtható egyéb jogcímek alapján igényelhető támogatásokkal.
 
Az idén a korábbiak mellett öt új jogcímen is kérhetnek támogatást a gazdálkodók. Igényelhetik a különleges rizs támogatást, a bogyósgyümölcsűek elkülönített támogatását, a mezőgazdasági biztosítási díjhoz nyújtott támogatást, a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodás, továbbá az úgynevezett kérődző szerkezetátalakítási támogatást.
 
A Fejér megyei gazdálkodókat az új jogcímek közül legnagyobb mértékben a kétpilléres kárenyhítési rendszer, valamint a kérődző állomány szerkezetátalakítási programja érinti. Az utóbbi programban azok a húsmarha- és juhtartók vehetnek részt, akik a referencia időszakban állatot tartottak, továbbá vállalják, hogy árbevételük meghatározott részét beruházásokra fordítják, alkalmazottat foglalkoztatnak, vagy saját élőmunkájukat hasznosítják, illetve képzésen vesznek részt.
 
Czetnerné Kócsa Márta, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az elektronikus kérelemkitöltő felület április 2-án megnyílt, s onnantól számítva a gazdáknak a korábbi évekhez viszonyítva több, mintegy másfél hónap áll rendezésére a kérelmek benyújtására.
 
 
(Forrás: MTI)

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP