MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Idén is sikeresen pályáztak megyénkből a pécsi kollégiumi férőhelyekre
2015.08.27. 14:07

Kihirdették a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyre benyújtott és elbírált pályázatok Fejér megyei nyerteseit. A jogosultságot igazoló dokumentumokat dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke adta át a sajtó jelenlétében a Megyeházán.



 
Már  több mint húsz éve élhetnek Fejér megye fiataljai a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeinek pályázat útján való elnyerésének lehetőségével. Fejér Megye Közgyűlése 1993 tavaszán fogadta el azt a határozatot, amely szerint megállapodást kötött a pécsi egyetemmel, hogy a kollégiumában 20 férőhelyet vásárol. A korábbi évekhez képest a kollégium teljes felújítása óta annyiban módosult a pályáztatás rendje, hogy az egyetemhez benyújtandó jelentkezéssel egyidejűleg lehet jelezni az önkormányzati férőhelyre vonatkozó igényt.
 
 
A Fejér Megyei Önkormányzat nevében dr. Molnár Krisztián köszöntötte a Címerterem asztala körül helyet foglaló hallgatókat és hozzátartozóikat, akik a megye minden pontjáról érkeztek. Az elnök hangsúlyozta, a Fejér Megyei Önkorányzat az olyan hallgatók elhelyezését segíti, akiknek az egyetem elutasította a kollégiumi jelentkezését. Bízik abban, hogy a megye diákjai az albérlethez képest kedvezőbb áron tudják a komfortos kollégiumban tanulmányaikat folytatni. A székesfehérvári, dunaújvárosi, felcsúti, sárbogárdi, kápolnásnyéki, sukorói, rácalmási, bakonycsernyei, szabadbattyáni pályázatokról Fejér Megye Közgyűlése Pénzügyi, Jogi és Fejlesztési Bizottsága 2015. augusztus 26-ig saját szempontrendszere alapján döntött. A bizottság által kijelölt 20 nyertes pályázó a 2015/2016-ös tanévben jogosultságot szerezezz a pécsi egyetem kollégiumába való beköltözésre.
 
 
A tanulmányaikat 2015/2016–os tanévben megkezdő 20 nyertes pályázónak ill. az őket képviselő családtagoknak-köztük orvos, nyelvész, mérnök, informatikus, gyógytornász, tanár szakos hallgatónak dr. Molnár Krisztián elnök személyesen adta át a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Megyeháza Címertermében.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP