MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Idén is sikeresen pályáztak megyénkből a pécsi kollégiumi férőhelyekre
2018.08.31. 11:30

Immár 25 éve élhetnek Fejér megye fiataljai a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeinek pályázat útján való elnyerésének lehetőségével.
 



Fejér Megye Közgyűlése 1993 tavaszán fogadta el azt a határozatot, amely szerint megállapodást kötött a pécsi egyetemmel, hogy a kollégiumában 20 férőhelyet vásárol.
 
Az önkormányzati férőhelyre vonatkozó igényt az egyetemhez benyújtandó jelentkezéssel egyidejűleg lehet jelezni.
Az egyetem által elutasított kollégiumi jelentkezések közvetlenül megküldésre kerültek a Fejér Megyei Önkormányzat részére. A pályázatokról a Fejér Megyei Közgyűlés Pénzügyi, Jogi és Fejlesztési Bizottsága saját szempontrendszere alapján döntött.
 
A Fejér Megyei Önkormányzat az olyan hallgatók elhelyezését segíti, akiknek az egyetem elutasította a kollégiumi jelentkezését. A pályázati megállapodással így biztosított a megye hallgatói számára, hogy az albérlethez képest kedvezőbb áron tudják folytatni tanulmányaikat a komfortos pécsi kollégiumokban.
A Bizottság döntése alapján az ide tanévre Fejér megye 9 településéről (Gárdony, Sárbogárd, Baracs, Székesfehérvár, Szabadbattyán, Ráckeresztúr, Úrhida, Szabadhídvég, Előszállás,) pályázó 10 első éves és 10 felső éves, összesen 20 hallgató veheti át a közgyűlés elnökétől a pécsi egyetem kollégiumaiba való beköltözésre jogosító dokumentumot.
A tanulmányaikat 2018/2019–es tanévben megkezdő 20 nyertes pályázóból a megyeházi ünnepségen megjelent - köztük általános orvos, gazdaságinformatikus, gyógytornász, dietetikus, pszichológus, építész-, és építőmérnök, közgazdász valamint tanár szakos - hallgatóknak ill. az őket képviselő családtagoknak dr. Molnár Krisztián elnök személyesen adja át a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Címerteremben.
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP