MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Idén is sikeresen pályáztak megyénkből a pécsi kollégiumi férőhelyekre
2020.08.26. 10:48

Kihirdették szerdán a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyes pályázatok Fejér megyei nyerteseit. A megjelent hallgatókat és családtagjaikat Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte és adta át a sajtó jelenlétében a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Megyeházán. 



Sok Fejér megyei fiatal tanul a Pécsi Tudományegyetemen, az ő tanulmányaikat szeretné segíteni a Fejér Megyei Önkormányzat a sok évvel ezelőtt megvásárolt kollégiumi férőhelyekkel. Olyan hallgatóknak biztosítunk helyet, akik az általános felvételi eljárás során valamilyen okból nem részesültek kollégiumi elhelyezésben. 1993, a megállapodás évéhez képest ma hatványozottan igaz, hogy milyen nagy segítséget jelent a Fejér megyei fiatalok és a családjaik számára a 14-20 ezer forintos havi kollégiumi költség a magas albérleti árakhoz képest. Jómagam is kollégista voltam, így tudom milyen támogató a kollégiumi légkör, hiszen a jegyzetek cseréjével és a vizsgákra való felkészülésben is számíthattunk egymásra. Sajnos, látva a mostani koronavírus járvány helyzetét, azt gondolom még jobban fel fog értékelődni az, ha a fiatalok megfelelő, biztonságos körülmények között tudják a tanulmányaikat folytatni." – tette hozzá dr. Molnár Krisztián.
Útravalóként a közgyűlés elnöke arra kérte a hallgatókat, hogy tanulmányaik befejezése után lehetőség szerint Fejér megyében kamatoztassák azt a tudást, amit az egyetemen megszereztek, végül jó egészséget és eredményes felkészülést kívánt nekik.
Fejér megye nyolc településéről – Alap, Bakonycsernye, Nagylók, Cece, Ráckeresztúr, Székesfehérvár, Sárbogárd Úrhida,– pályázó, első körben a felső éves évfolyamból összesen tizennégy hallgató vette át a 2020/2021-es tanévben a pécsi egyetem kollégiumaiba való beköltözésre jogosító dokumentumot a közgyűlés elnökétől. Az első éves hallgatók körében még nem zárult le a pályáztatás folyamata, közöttük a maradék hat férőhely kerül majd az elbírálást követően kiosztásra.
A tanulmányaikat 2020/2021–es tanévben folytató tizennégy nyertes pályázóból a megyeházi ünnepségen megjelent – köztük bölcsész, környezetmérnök, pszichológus, építőművész, gazdasági informatikus, általános orvos, gyógytornász, mentőtiszt, turizmus vendéglátás szakos hallgatóknak, ill. az őket képviselő családtagoknak dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke személyesen adta át a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Címerteremben.
Már több, mint huszonhat éve élhetnek Fejér megye fiataljai a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeinek pályázat útján való elnyerésének lehetőségével. Fejér Megye Közgyűlése 1993 tavaszán fogadta el azt a határozatot, amely szerint megállapodást kötött a pécsi egyetemmel, hogy a kollégiumában húsz férőhelyet vásárol.
Az önkormányzati férőhelyre vonatkozó igényt az egyetemhez benyújtandó jelentkezéssel egyidejűleg lehet jelezni. Az egyetem által elutasított kollégiumi jelentkezések közvetlenül megküldésre kerültek a Fejér Megyei Önkormányzat részére. A pályázatokról a Fejér Megyei Közgyűlés Pénzügyi, Jogi és Fejlesztési Bizottsága saját szempontrendszere alapján döntött.
 
A Fejér Megyei Önkormányzat az olyan hallgatók elhelyezését segíti, akiknek az egyetem elutasította a kollégiumi jelentkezését. A pályázati megállapodással így biztosítva a megye hallgatói számára, hogy az albérlethez képest kedvezőbb áron, komfortos kollégiumban tudják a tanulmányaikat folytatni.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP