MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A katyńi áldozatokra emlékeztek a Jávor Ottó téren
Lengyelország nemzeti tragédiája, a katyńi mészárlás áldozataira emlékeztek szombaton Székesfehérváron. A Jávor Ottó téri Katyń emlékkeresztnél szervezett eseményen Straszewski Andrzej, a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet, majd Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke tolmácsolásában hallhattak a résztvevők egy lengyel költeményt. Közreműködött a néhány napja a városban vendégeskedő Con Fuoco krakkói egyetemi kórus is, végül néma koszorúzással zárult a megemlékezés.  
2015.04.11. 13:12
Az Árpádban tartották a diákok megyei közlekedésbiztonsági versenyét
A Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a megye középiskolás tanulóinak csütörtökön, a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban rendezte meg a „XII. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” megyei fordulóját. A résztvevő diákok a verseny során KRESZ-teszttel és ügyességi feladatokkal mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat kerékpáros, segédmotor-kerékpáros, illetve személygépkocsi vezető kategóriában.
2015.04.10. 13:23
 Meghirdették a 2015. évi Fejér Megyei Építőipari Nívódíj pályázatot. A jelölések beküldési határideje: 2015. május 4. A Nívódíj azon épített alkotásoknak adományozható, melyek megvalósítása 5 évnél régebben történt. Nemcsak épület, hanem pl. egy esztétikus közlekedési csomópont, azaz épített alkotás is díjazható. Idén, a díjnyertes alkotás tulajdonosa mellett a tervező és a kivitelező is oklevélben részesül.
2015.04.10. 13:21
Kézművesek és őstermelők vásárát rendezik meg április 16-án
Április 16-án csütörtökön Fejér megyei kézművesek és őstermelők portékáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Fehérvári Civil Központ előtti téren. 15 órától házi tej és sajt, füstölt húsáru, lekvárok és szörpök, valamint kézműves termékek megvásárolására nyílik lehetőség a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szervezésében. 
2015.04.10. 13:18
Aláírták a megállapodást- A Fejér Megyei Önkormányzat együttműködésével folytatja hiánypótló tevékenységét a Fejér CIC iroda
Fejér megyében az Echo Innovációs Műhely pályázata nyerte el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Civil Információs Centrum" címet. Így továbbra is minisztériumi támogatással végzi megkezdett munkáját a Fejér Megyei Civil Információs Centrum a megyében. Ezt megelőzően, az Echo Innovációs Műhely Közhasznú Egyesület benyújtandó pályázatának támogatásáról, ezáltal a Civil Információs Centrummal való jövőbeni együttműködésről határozatot fogadott el a Fejér Megyei Közgyűlés. A partnerséget megerősítő Együttműködési Szándéknyilatkozatot április 2-án, csütörtökön sajtótájékoztató keretében írták alá Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője, Kovács György jelenlétében a Megyeházán.
2015.04.02. 13:52
A húsvéti ünnepek alatt országosan, így a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területéhez tartozó közutakon is a forgalom növekedésével kell számolni. A rendőrség munkatársai 2015. április 2. és április 6. között közlekedés biztonsági ellenőrzést tartanak. Az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítanak a zavartalan közlekedés biztosítására.
2015.04.01. 10:01
2015. április 1-jén, szerda este fotókiállítás nyílik Bársony István születésének 160. évfordulója tiszteletére a Művészetek Házának, III. emeleti galériájában. A tárlatot dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg. A kulturális programon Molnár Péter klarinétművész és dr. Csiák Gyula Bársony-kutató működik közre. A kiállítás április 28-ig, az intézmény nyitvatartási ideje alatt tekinthető meg.
2015.04.01. 09:58
Összefonódó történelem, szoros barátság-Idén Lengyelországban látták vendégül a Fejér megyei és székesfehérvári delegációt
Idén a sziléziai Opole volt a házigazdája a Magyar-Lengyel Barátság Napja rendezvényeinek, a nagyszabású közös ünnepléshez 30 fős magyar delegációt láttak vendégül. Az Opole városba közösen érkező Fejér megyei és székesfehérvári delegációt Dr. Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere vezette. A hivatalos delegációk a kulturális programok mellett a jövőbeni együttműködés további lehetőségeiről is egyeztettek.
2015.03.26. 16:00
Közeledik a Fejér Megyei Diáknapok: a megye középiskoláinak kulturális seregszemléjét április 10-12. között rendezi meg a Művészetek Háza Székesfehérváron, több helyszínen. Idén is sok száz produkció, alkotás látható majd a Diáknapok keretén belül – a legnépesebbnek a könnyűzenei kategória ígérkezik, közel 100 produkcióval. 
2015.03.17. 11:29

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP