MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Integrált, komplex program kidolgozásával segítenék a Fehérvárcsurgón is túlmutató fejlesztések megvalósulását
Törő Gábor a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselője a tegnapi nap során Károlyi György gróf úr meghívására a fehérvárcsurgói kastélyba látogatott. A jelenlegi vagyonkezelő Károlyi György keddi találkozón ismertette a kastélyban és annak környezetében folyamatban lévő fejlesztéseket, a terület hasznosítására és további megújítására vonatkozó közép- és hosszútávú elképzeléseit.
2014.01.22. 10:46
Január 22.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Ha ez a nap nem is mérhető történelmi eseményeink évfordulóihoz, és pirossal sincs jelölve a naptárban, mégis fontos dátum. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni. Azokra a tárgyi, szellemi értékekre, amiket a magyar ember magáénak érezhet. 
2014.01.22. 09:39
Szoborszentelés Móron
Közadakozásból állítottak Szent Sebestyén szobrot január 20-án, hétfőn Sebestyén napján Móron, a Kapucinus téren. A megújult Szent Sebestyén szobrot Gerendai Sándor katolikus plébános szentelte fel. Az ünnepségen Törő Gábort, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét is köszöntötték.  
2014.01.21. 13:21
Magyarországon 53 kistérségi egészségfejlesztési iroda jött létre TÁMOP pályázatnak köszönhetően. Közülük öt Fejér megyében dolgozik a lakosság egészségi állapotának fejlesztésén: Bicske, Cece, Dunaújváros, Ercsi, Lajoskomárom székhellyel. A népegészségügyi szervezettel tartott közös tanácskozásukon számba vették az eddig elvégzett feladatokat és a jövőbeni teendőket. 
2014.01.21. 09:03
Az elmúlt év márciusi, rendkívüli hóhelyzet, valamint a júniusi árvíz a korábbiaktól hatékonyabb megoldás kidolgozását tette szükségessé a lakosság azonnali, naprakész, ugyanakkor célzott tájékoztatására. Ennek érdekében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesülettel és a Microsoft Magyarország Kft-vel, kifejlesztett egy mobil eszközökre optimalizált új alkalmazást, amely a közönségszavazatok alapján a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás - VÉSZ - elnevezést kapta. 
2014.01.20. 13:25
Munkáltatói Fórum sorozat a foglalkoztatási helyzet javításáért
Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a megyei vállalkozásokat segítő, az aktuális pályázati lehetőségekről is informáló Munkáltatói Fórumsorozata hétfőn Móron vette kezdetét. A rendezvényt Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Mór országgyűlési képviselője nyitotta meg.  
2014.01.20. 11:47
Ajándék mesekönyvet kaptak az elsősök
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő csütörtökön mesekönyvvel ajándékozta meg a szabadbattyáni Batthyány Lajos Általános Iskola első osztályos tanulóit.
2014.01.17. 08:26
Február 28-ig lehet beküldeni az alkotásokat a magyar-lengyel barátságról  szóló Képzőművészeti pályázatra
Ifjúsági képzőművészeti pályázatot hirdetett a Magyar-Lengyel Barátság Napjához kapcsolódóan Székesfehérvár és Opole város Önkormányzata, valamint Fejér megye illetve Opole vajdaság Közgyűlése. Az alkotásokat február 28-ig lehet leadni a Városházán vagy a Megyeházán Székesfehérváron.  
2014.01.16. 14:20
Az erős, innovatív nemzeti gazdaságért
A karzat is megtelt a Megyeháza Dísztermében azon a nemzetközi fórumon, melyet "Megmaradás erős gazdasággal a Kárpát-medencében" mottóval csütörtökön rendezett Székesfehérváron a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A nagyszabású szakmai találkozón adták át a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Díjat is. Az idei évben Jüllich Ádám kapta az elismerést.  
2014.01.16. 14:02
 A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent István Művelődési Ház a 2014. évi Katolikus Könyvnapok című rendezvényéhez kapcsolódóan gyermekrajz-pályázatot hirdet az alábbi témakörben:„Legkedvesebb bibliai történetem.”
2014.01.15. 11:01

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP