MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

   Fejér megyében is megnyílt a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány Közép-dunántúli Regionális Irodája Székesfehérváron a Fő utca 3 szám alatt. Az ünnepi alkalom tiszteletére konferenciát rendeztek a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal képviselői és szakemberei az intézmény Réztermében. Az országosan, minden régióban kiépített jogvédő irodai rendszer a TÁMOP 5.5.7 pályázat keretében, az Európai Unio támogatásával valósult meg, 850 millió forintból. Az irodai hálózat célja, hogy beteg, ellátott és gyermek-jogi képviselők együttműködését elősegítse, a komplex problémák megoldását összehangolja.
   A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács meghirdette a 2009. évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú pályázatait. Pályázatot nyújthat be a régióban megvalósuló fejlesztéseket végrehajtó települési önkormányzat, megyei önkormányzat, önkormányzati társulás és többcélú kistérségi társulás. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. június 2.  A pályázati egységcsomag letölthető a www.kdrfu.hu honlapról.  Az Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (CÉDE); a Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatása (TEKI) és a Települési önkormányzati belterületi közutak felújításának, korszerűsítésének támogatása TEÚT) pályázatok felhívásainak, útmutatójának és adatlapjának véglegesítése még nem zárult le, folyik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériummal történő egyeztetés, emiatt a kiírások tervezeteit tették közzé, de rövidesen a végleges dokumentumok is elérhetővé válnak.
Május 15-ig pályázhatnak négy magyarországi tó strandjainak és vitorláskikötőinek üzemeltetői a minőségi strandokat jelölő Kékhullám Zászlóra a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Balaton Szövetség által meghirdetett pályázaton.
Fejér Megye Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet közművelődési intézmények, egyesületek keretében működő amatőr művészeti együttesek (zenekar, énekkar, énekes kör, színjátszó, báb-, néptánc-, népzenei és társastánc csoport és egyéb előadó vagy alkotóművészeti közösség) évfordulós támogatására.
Május 15-én, este 6 órakor a Szent István Művelődési Házban Spányi Antal püspök, Dr. Kállay Miklós tanszékvezető egyetemi tanárral (Corvinus Egyetem Borászati Tanszék) ünnepélyesen megnyitja az I. Fejér Megyei Bormustrát. A rendezvényhez kapcsolódóan nyílik kiállítás Németh János Munkácsy-díjas keramikus művész szakrális jellegű alkotásaiból.
   A Fejér Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás indítását kezdeményezte a a Központi Nyomozó Főügyészségnél. A Velencei-tó északi partjára tervezett gigantikus szórakoztatóipari létesítménnyel kapcsolatban a gyanút az alapozza meg, hogy az ingatlan indokolatlanul, kirívóan alacsony áron került az állam tulajdonából a jelenlegi tulajdonoshoz.    A beruházást ellenzők május 9-én szombaton élőlánccal tiltakoznak a tervezett építkezés vélelmezett környezetkárosító, természetromboló hatásai ellen.
     Az auschwitzi koncentrációs tábor áldozataira emlékező kiállítás nyílt a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Az eredetileg a megsemmisítő tábor működtetői által dokumentációs célokra készített fényképekből álló tárlatot a holokauszt Fejér megyei vonatkozásaival egészítették ki. A fényképeket május 31-éig tekinthetik meg az érdeklődők.
A nádasdladányi kastély parkjában kisállat-kiállítást és börzét rendez a helyi önkormányzat, május 9-én, szombaton. Lesz kutyás bemutató, ügyességi, illetve szépségverseny kutyáknak, gyermekprogramok, családi kastélylátogatás... A családok számára ideális kikapcsolódást ígérnek a programok.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP