MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

   Az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete 5. születésnapi évfordulós ünnepségét tartotta ma délután a Szent György Kórház ebédlőjében. A dinnyési Nyugdíjas Klub adott ajándékműsort, valamint a nevelőotthoni fiatalok, a nyugdíjas kórházi dolgozók fogadott unokái, - akiknek egyébként nyári táborozására gyűjtenek, ma pl. a tombola révén.   A közösségépítés mellett jelentős karitatív tevékyenséget is folytató egyesület tagjait Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke személyesen meleg szavakkal köszöntette az ünnepélyes alkalomból.
    A MOHOSZ kérésére a Fejér megyei halászati hatóság a Velencei-tavon június 2-ától feloldotta a ponty fogásának fajlagos tilalmát, tehát pontyra horgászni a Velencei-tavon 2007. június 2-án szombaton nulla órától ismét lehet.
   Gárdony Város Önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán 4 millió forintot nyert a Gárdonyi-Ház felújítására.  Az önkormányzati önrésszel, a már ország minden részéből érkező kisebb-nagyobb adományokkal és felajánlásokkal együtt van esélyarra, hogy augusztus 3-án – az író születésnapján - felújítva megnyithassák a házat. Az átadásig azonban még sok segítségre, jobbára kétkezi munkára van szükség. Kérnek hát mindenkit, hogy vegyenek részt a jó hangulatúnak ígérkező közös munkában június 2-án és június 9-én 8 órától 13 óráig.  A helyszín: Agárd, Gárdonyi géza utca vége Lehetséges feladatok: vakolat leverése, aljzatok feltörése, törmelék szállítása, nyílászárók csiszolása. Szerszámot (kalapács, csákány, spakli, talicska, stb) és megfelelő ruházatot (kesztyű, szemüveg, stb.) vigyenek magukkal. 
   A székesfehérvári Noé-hegyi Szent István Borlovagrend idén ünnepli ötéves fennállását. A jubilleum alkalmából és eddigi munkájuk elismeréseként a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége hagyományos rendezvényüket, a királyi borlakomát felvette hivatalos eseménynaptárába. A háromnapos ünnepi kongresszusra és szakmai konferencián az ország borvidékeiről mintegy 40 borlovagrend 100 borlovagját látták vendégül. Az eseményt a megyeháza dísztermében a házigazdák által felkért fővédnök: Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke nyitotta meg.
   Széles körű összefogással rendezik meg Székesfehérváron a 78. ünnepi könyvhetet és a 6. gyermekkönyvnapokat. A május 30. és június 11. közötti programfolyam szervezői és támogatói sorában ott van a Szent István Művelődési Ház, a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, a Székesfehérvári Városi könyvtár, a Vörösmarty Társaság, a LAP-ICS Kft. Vajda János Könyvesboltja, a Nap Antikvárium és a Libri Kft valamint a Fejár Megyei Hírlap, a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.   A szerdai, Szent István Művelődési Házban tartott ünnepélyes megnyitón Gombaszögibé dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke tartott beszédet.
   Legutóbbi ülésén a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése gyorsított közbeszerzést írt ki a megyei levél tár Szent István téri műemlék épületének felújítására. Döntöttek arról is, hogy a jórészt még az előző közgyűlés által felhalmozott majd egymilliárd forintos működési hitelállományt jóval kedvezőbb kamatozású kötvényekre cserélik. A kibocsátást az önkormányzat számlavezető bankja, az OTP végzi; az ügylet a számíítások szerint évi 135-140 millió forint megtakarítást eredményez.
   Gárdony város önkormányzata gazdag prorammal kedveskedik szombaton a  gyermekeknek. A Szabadság úti játszótéren és a Művelődési Házban vetélkedőkkel, sportversenyekkel, bábszínházzal, zenebohócokkal és sok-sok játékkal várják a legifjabb generáció tagjait.
   A Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum immár harmadik alkalommal rendezi meg megyei konferenciáját. A kezdeményezés célja volt, hogy a drogügyben érintett szakemberek átfogó tájékoztatást kapjanak a magyarországi és a megyei droghelyzetről, a Fejér Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységéről, illetve lehetőséget biztosítsunk az információcserére. A május 23-ai szimpozium fő témaköre a szenvedélybetegek kezelése, ellátása.
   "Itt az ideje, hogy példát mutassunk az országnak egy megye és megyeszékhely együttműködéséből" - szerepel Gombaszöginé dr. Balogh Ibolyának, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének Warvasovszky Tihamérhoz, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesteréhez intézett leveleében. Az elnök asszony az Egyeztető Bizottság jól előkészített ülésének összehívását kezdeményezte, egyúttal javaslatot is téve a közösen megoldandó ügyekre és az együttműködés menetrendjére is.
    A hétvégén ötödik alkalommal rendezték meg az Etyeki Pincefesztivált. A programsorozat vendége volt Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is.     Ugyancsak a borturizmus népszerűsítésére hirdeti meg pünkösd hétvégéjén a Magyar Turizmus Zrt. és a Nyitott Pincék Szövetség hagyományteremtő szándékkal második alkalommal  a nyitott pince napokat. A május 26-27-28-án a programban móri borvidéki pincék is részt vesznek. 9 és 19 óra között a vendégek értő szakemberek tanácsadása mellett féláron vagy ingyen kóstolhatják meg a nemes borokat.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP