MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

15 év – 15 kilométer – Pusztaszabolcson Európa-napot rendeztek
A startpisztolyt Simon László kormánymegbízott sütötte el, Molnár Krisztián pedig kocogva tette meg a város és a lakhelye közötti 19,5 kilométeres távot. Szombat délután a Fejér megyei Európa-napon jártunk. 
2019.05.06. 09:05
Harmadszor ülésezett a Fejér Megyei Felzárkózási Fórum a Megyeházán
A „Fejér megyei felzárkózás-politikai együttműködés fejlesztése” című EFOP-1.6.3-17-2017-00005. azonosítószámú projekt harmadik ülését hívták össze csütörtök délután a Megyeháza Címertermében. A mintegy 65 millió forintos projektet a Széchenyi 2020 program keretében a Fejér Megyei Önkormányzat valósítja meg a 2018-2020-as időszakban.
2019.04.25. 16:47
Az esélyek egyenlősége gazdasági érdek is – Fórumot tartottak Fehérváron
Harmadik alkalommal ült ­össze csütörtökön a Fejér Megyei Felzárkózási Fórum a felzárkóztatáspolitikai együttműködés jegyében, hogy a megye esélyegyenlőségi folyamatainak alakulásáról számot adjon.  
2019.04.15. 15:16
Megyekorzót és Tavaszi szomszédolót tartottak Ercsiben
A zord időjárás miatt a standoknak és a programoknak végül az Eötvös József Művelődési Ház adott helyet. Itt várták standjaiknál a Fejér megye több pontjáról érkezett termelők és kézművesek az érdeklődőket, akik szebbnél szebb és megbízható minőségű, finom portéka közül válogathattak. 
2019.04.13. 15:23
Átadták az új, gárdonyi rendőrkapitányság épületét
Európai színvonalú, első osztályú épület jelképes kulcsát vehette át kedden Sági János, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője azon az ünnepségen, melyen hivatalosan is átadták a Velencei-tó közvetlen közelében felépült rendőrségi központot. Sok évtized után kaphatott új, közös otthont a tizennyolc településen szolgálatot teljesítő helyi rendőrség. 
2019.04.10. 09:31
A Fejér Megyei Művelődési Központ – Művészetek Háza ez év tavaszán is megszervezi az Éneklő Ifjúság hangversenyeket Székesfehérváron. A Fejér megyei székhelyű középiskolák kórusainak április 13-án 10 órától, a Fejér Megyei Diáknapok keretein belül lesz lehetőségük a minősítő oklevél megszerzésére. Az általános iskolai kórusokat április 16-án 10 órára várják a Malom utcai Táncházba a szervezők és a szakmai zsűri tagjai.
2019.04.08. 11:09
Nyitottság és kísérletező kedv kilencven alkotásban
Megnyílt a Fejér Megyei Tárlat a Csók István Képtárban, mintegy kilencven művészeti alkotással. Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke beszédében az értékek megbecsülésének és bemutatásának az erkölcsi kötelességéről szólt: így valósulhat meg, hogy a kultúra az életünk részét képezze. A kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyitotta meg: figyelemre méltónak nevezve, hogy radikálisan fiatalodik a kiállítók nagy számú mezőnye, amelyben a művészek elkötelezettek, nyitottak és kísérletező kedvűek. A megye legjobb alkotóinak járó díjakat Páhi-Fekete Noémi fotográfus, Tábori Csaba festő- és grafikusművész, Varga Gábor Farkas grafikus és Várnai Gyula festőművésznek ítélték oda.
2019.04.08. 07:56
Április 13-án Ercsi lesz a Tavaszi Szomszédoló és Megyekorzó rendezvény házigazdája
Háztáji és minőségi termékeikkel Ercsiben mutatkoznak be április 13-án a Fejér megyei termelők és kézművesek. A Tavaszi Szomszédoló és Megyekorzót számos új és már jól ismert program kíséri. A játékokban bővelkedő Hungarikum Kincsesláda és a MintaKINCStár várja a kicsiket és nagyokat, a muzsika és tánc kedvelőit a környező települések kulturális sokszínűségnek örvendő együttesei szórakoztatják majd és természetesen a „Legszebb stand verseny” is meghirdetésre kerül.
2019.04.05. 11:06
Elnöki elismeréseket adtak át kedden, a Megyeházán
A köz szolgálatának érdekében végzett több évtizedes, színvonalas szakmai munkájukért Molnár Lajost, a Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály nyugalmazott főosztályvezetőjét és Tápai Józsefet, a Dunaújvárosi Járási Hivatal nyugalmazott Földmérési szakügyintézőjét kedden oklevéllel és Millenniumi emlékéremmel jutalmazta Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Simon László kormánymegbízott a Megyeházán.  
2019.04.02. 14:32

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP