MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Millenniumi ünnep
2009.08.12.

   Az idei Szent István-napi ünnepségeknek különös súlyt ad az a tény: az István király által legkorábban alapított megyék, köztük Fejér, most érkeztek fennállásuk ezredik évébe. Az ünnepi eseményeken, az államalapításon túl, erről is megemlékeznek, ahogyan a Fejér Megyei Önkormányzat augusztus 14-én, 10 órakor kezdődő ünnepi közgyűlésén is.



   Az ünnepségen fogják helyére függeszteni azt a két restaurált, korábbi fősipánokat ábrázoló festényt, amelyet a múzeum őrzött ezidáig.

Augusztus 18-án, kedden 13 órakor a Szent István téren rendezik a megye és Székesfehérvár közös ünnepségét, ahol is az ünepi beszédek és a műsor elhangzása után megkoszorúzzák első királyunk lovasszobrát. 15 órától pedig a Szent István mauzóleumnál tartanak megemlékezést.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP