MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ezer éves - de korszerű
2009.08.14.

    A megyei közgyűlés jelenlegi és volt tagjai, tisztségviselői, a megye díszpolgárai, országgyűlési képviselői, polgármesterei, intézményvezetők, a honvédség és a történelmi egyházak, valamint a társmegyék önkormányzatának vezető képviselői vettek részt ma a megyeháza dísztermében azon az ünnepségen, amelyet Fejér megye - és egyben a megyerendszer - fennállásának ezredik évfordulója alkalmából rendeztek.



  Az ünneplőket a Szent Korona hiteles nemesmásolata fogadta, a Nemzeti Múzeum jóvoltából, s a megemlékezést is ezen állami jelképünk jelenlétében tartották meg. A jeles évfordulón Spányi Antal megyéspüspök és dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntő beszédet.

   A püspök úr emlékeztetett rá, hogy Szent István történelmi művének része a magyarországi keresztény egyház intézményrendszerének a kiépítése is; ezzel párhuzamosan, szervesen összefonódva jött létre a vármegyék közigazgatási hálózata. Az a közigazgatási hálózat, amely ezer éven át szolgálta a közösséget, a közösségi értékeket. - "Ezer év felfoghatalanul hosszú idő a ma embere számára, mert a napi gondok szorításában elvész a távlatosság" - tette hozzá.

  Dr. Balogh Ibolya kiemelte: a megyék történelmünk során mindig fontos szerepet kaptak, és megfelelően be is töltötték azt. Szent István idején a születő magyar állam talpköveiként szolgáltak - különösen Fejér, amely ebben az időben az egész ország igazgatási, kulturális központja, királyaink koronázási és temetkezési helye. Az Aranybulla kibocsátása után a megyék a nemesi önkormányzatiságnak is keretet adtak. A másfél évszázados török uralom idején - központi hatalom híján - a megyei szervezet fennmaradása jelentette a magyar államiság lappangó továbbélését. Ez tette lehetővé, hogy az oszmán megszállók kiűzése után szinte azonnal működésképes közigazgatás kezdhette meg a munkáját.
- Ezt a régi, jól működő intézményt kívánják napjainkban politikai érdekek miatt megsemmisíteni - mutatott rá az elnök. - Az indoklások sokrétűek, de egyformán megalapozatlanok: a megyerendszer elsorvasztására tett kísérletek, a hatalmas régiók létrehozására irányuló törekvések mind meggondolatlan, a múltat semmibe vevő kezdeményezések. A megye, mint intézmény, ugyanis arra a teljesen természetes, magától értetődő megfontolásra épül, hogy a hasonló helyzetük, érdekeik, céljaik szerint összetartozók ismerik legjobban saját szükségleteiket, és ezeket ők is fogalmazhatják meg a legbiztosabban. Magyarországon a megye az a szervezeti egység, amely középszinten lát el fontos funkciókat és megfelel minden olyan feltételnek, amelyet az európai szervezetek a régió meghatározására megfogalmaztak.

  Az eseményen a Vörösmarty Színház művészei adták elő azt az irodalmi összeállítást, amelyet Bakonyi István szerkesztett. Az ünnepség keretében visszahelyezték a díszterem falára két korábbi főispán,  gróf Cziráky János és gróf Károlyi József portréját. A festmények helye politikai okokból évtizedeken át üresen állt, a képeket restaurálni kellett, mielőtt ismét elfoglalhatták méltó helyüket.
   A millenniumra irodalmi pályázatot is hirdettek. L. Simon László, a megyei közgyűlés oktatási és kulturális bizottságának elnöke elmondta, hogy szép számú színvonalas irodalmi mű született. Az első díjat megosztva kapta Gál Sándor és Gábor Ágnes. Második díjat kapott - szintén megosztva - Hétvári Andrea és Oláh András. A harmadik Sohár András, valamint László Zsolt és Nagy Ágnes lett. Zsirai László, Marafkó László és Bata János különdíjban részesült.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP