MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

"A szabadság zaga" egy nádasdladányi délutánon
2009.08.18.

- Azért írtam ezt a könyvet, hogy elmondjam az embereknek, hogy az élet szép. Csak vegyék észre - gróf Nádasdy Borbála e szavakkal kezdte a válaszát a kérdésre, amely azt firtatta, hogy mi késztette könyve megírására. S aki elolvassa a "Zagolni szabad és "A szabadság zaga" című köteteket, az valóban rácsodálkozik a "paprika-temperamentumú" fiatal lány s majdan asszony mindenen átsugárzó életszeretetére.



   Augusztus 14-én a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban találkozott a szerző olvasóival, ahol Dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatójának bevezetője után Kassai István zongoraművész játékával és a helyi nyugdíjas klub műsorával köszöntötték a szervezők gróf Nádasdy Borbálát és közönségét.

   A nádasdladányi kastélyt, Borbála asszony „kedvenc őse”, gróf Nádasdy Ferenc építtette 1873-ban. Különös tiszteletét iránta azzal indokolta, hogy művelt arisztokrata lévén, Ferenc még 1857-ben irodalmi díjat létesített, megalapította az első Nádasdy Alapítványt, Arany János ennek a pályázatára írta meg híres eposzát, a Buda halálát.
   Gróf Nádasdy Borbála Cservenka Judit újságíró kérdéseire válaszolva mesélt emlékeiről, felidézve könyvének pillanatfelvételeit. Hiszen az emlékidézés pillanatfelvételek sorával zajlik. Emlékmozaikok sorából kapunk képet a korról, egy kíváncsi gyermek majd egy saját útját, független szabadságát kereső fiatal nő látásmódján keresztül. A két kötet nem nagy ívű epikus tablója a II. világháborútól a 70-es éve elejéig nyúló korszaknak. A szerző remek szerkesztési módot talált az emlékek felfűzésére. Köznapi természetességgel sorjázó történetei, a pontos, részletező megfigyeléseket rögzítő egyszerű fogalmazásmódja, szinte zavarba ejtő őszintesége, a humorral elegyes fájdalom, mellyel a tragikus történelem egyéni konzekvenciáit feltárja, olyan atmoszférát teremt, mely rabul ejti az olvasót.

  A Nádasdy-család a magyar arisztokrácia egyik legnevezetesebb famíliája volt, amely történelmünk során gyakran játszott rendkívül fontos szerepet, és évszázadokon keresztül, különösen a 16-18. században, sok értékkel gazdagította Magyarországot. A kései utód élete a jog- és birtokfosztás, a megbélyegzés, az emigráció volt, a női sors megalázottságaival, fájdalmaival, örömeivel tetézve. Emberi tartása, nyitottsága, kedvessége és életigenlése ma is töretlen.
   Ezen a délutánon mintegy háromszázan zsúfolódtunk a kastély nagyszalonjába és szomszédos termeibe, s a szerző még öreg estébe nyúlóan is mosolyogva, őszinte érdeklődéssel fordult olvasóihoz, s dedikálta könyveit: "Sok szeretettel: Nádasdy Borbála".

  D. Barabás Mária           
 Műemlékek Nemzeti Gondnoksága

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP