MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elhunyt Balogh György
2009.08.23.

   Fekete zászló leng a Megyeházán. Életének 69. esztendejében - méltósággal viselt, gyógyíthatatlan betegségben - elhunyt Balogh György, a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja. A kiváló agrárszakembert, a megbecsült, elhivatott közéleti személyiséget a megyei önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetése augusztus 30-án, vasárnap 12 órakor lesz a szabadbattyáni református temetőben.

 




  Agrármérnökként végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, majd növényvédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett. A soponyai munkakezdést követően főagronómusként dolgozott a csőszi termelő szövetkezetben, ezt követően, csaknem három évtizedig, nyugdíjazásáig elnökként irányította a szabadbattyáni termelő szövetkezetet. "Gazdálkodó és hazáját szerető emberként azt vallom: a magyar földet magyar tulajdonban kell tartani. Számomra a magyar föld a szülőföldet, a magyar hazát jelenti" - így fogalmazta meg hitvallását, amely értékrendje, közéleti, politikai tevékenysége alapját jelentette. A Fejér Megyei Közgyűlés képviselő testületének tagjaként, a MAGOSZ megyei elnökeként és a Szabadbattyáni Gazdakör vezetőjeként nagy szakértelemmel és elhivatottsággal végezte közéleti, politikai munkáját.
  Balogh Györgyöt két felnőtt fia és két menye, négy unokája, rokonai, barátai és megyei képviselő társai megrendülten gyászolják. A Fejér Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetése 2009. augusztus 30-án, vasárnap 12 órakor lesz a szabadbattyáni református temetőben.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP