MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hová tűntek a megye milliárdjai?
2009.08.23.

   Sajátos időzítéssel, a nemzeti ünnep előtti napon, augusztus 19-én lépett a nyilvánosság elé a megyei közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője, s egyben az MSZP megyei elnöke, Horváth András, valamint Molnár Albert, az MSZP parlamenti képviselője és Márton Roland, az MSZP fehérvári elnöke  azzal az, úgymond, "követeléssel", hogy a megye vezetése ismertesse velük az önkormányzat megbízási szerződéseit és az egyes felúíjtások részleteit. Dr. Balogh Ibolya sajtótájékoztatón válaszolt az ellenzéki vádakra.



- Ugyanolyan állapotban vannak a megyei önkormányzatok, mint hetekkel, hónapokkal ezelőtt. Semmi nem változott pénzügyi helyzetünkben, kizárólag az elvonások nőttek. Az egészségügyben például tovább romlottak a finanszírozás feltételei, miközben a feladatok jelentősen növekedtek. Az ÁNTSZ például a minap úgy határozott, hogy a Szent György Kórház, mint póluskórház, köteles minden traumatológiai sürgős esetet azonnal ellátni, miközben jól tudjuk, hogy 11,2 milliárdos pályázatunkat indoklás nélkül, törvénysértő módon elutasították.  Intézményünk bevétele havonta 80-120 millió forint közötti összeggel csökkent a kórházi ellátás áprilisban életbe léptetett, új finanszírozási rendszere miatt. Egyszóval szemrebbenés nélkül feladatokat osztanak ránk, miközben a szolgáltatáshoz szükséges forrásokat nem kapjuk meg. Ezek nagyon fontos tények akkor, amikor a megyei önkormányzat eltűnt milliárdjait keressük - reagált dr. Balogh Ibolya megyei elnök.az MSZP-frakcióvezető, az MSZP parlamenti képviselő és MSZP városi elnök  vádjaira

Emlékeztetett a már ismert tényekre is: csaknem hárommilliárd forint kiesést okozott eddig a Fejér Megyei Önkormányzatnak az illetékbeszedési jog 2007-es elvétele, s ezzel egyetlen bevételi forrásuk megvonása. Kiderültek olyan múltbéli dolgok is, amelyekről eddig nem volt szó. - A mostani közgyűlés eddig nem értékesített ingatlanokat.  Elődeink azonban másként gondolkodtak. Történtek olyan ingatlanértékesítések, amelyek felvetik a kérdést: vajon reális áron adták-e el azokat a hihetetlenül értékes ingatlanokat? A Velencei-tó környékén és annak partján nagy lendülettel folyt az ingatlanértékesítés, álláspontom szerint irreális árakon. Tóparti ingatlanok cseréltek gazdát úgy, hogy a bevétel igen alacsony volt. Például egy hathektáros tóparti, velencei területért mindössze 90 millió forintot kapott az önkormányzat. De említhetem a Panoráma kemping, a déli parti szállodák, a gánti turistaház, továbbá Székesfehérváron a volt orosz kórház értékesítését, vagy az Ady utcai ingatlant, amelynek helyén ma már a Novotel Szálloda áll. Mindezeket azért tartottam szükségesnek elmondani, mert az ellenzék szerint a mostani vezetés rossz döntései miatt tűntek el milliárdok az önkormányzatnál. Ezt a leghatározottabban visszautasítom. Az előbb felsorolt, furcsa ügyek az előző vezetés tevékenységéről állítanak ki bizonyítványt... - jelentette ki dr. Balogh Ibolya.

Újságírói kérdésre válaszolva, a kommunikációs költségekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a mindenkori vezetés alapvető kötelessége a megye lakosságának tájékoztatása, mert mindenkinek joga van tudni, mi történik a közpénzekkel, milyen döntések szzületnek a megyei önkormányzatnál. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ellenzék betekintést követel a  szerződésekbe, miközben minden szerződés, minden határozat nyilvános, hiszen ezt a törvény is így kívánja. Ezekbe a képviselők bármikor betekinthetnek, tartalmukat eddig is ismerhették.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP