MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ingatag ingatlanügyek
2009.09.24.

    Testületi ülést tartott ma Fejér Megye Közgyűlése, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. Esküt tett Varga László képviselő (Fidesz), aki az augusztusban elhunyt Balogh György helyét vette át. A képviselők személyi kérdésekről is döntöttek, majd tájékoztatót hallgattak meg a Velencei-tó körüli, korábbi ingatlan-értékesítésekről.



    Meghosszabbította a megyei közgyűlés 2010. március 31-éig Döbrentei Gábor ügyvezetői megbízatását a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. élén. A Fejér Megyei Önkormányzat Intézményei Integrált Gazdasági Szervezete igazgatói állását több pályázó közül Bálint Lajosné nyerte el. Kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként címzetes igazgatói címet kapott Komlósi József, aki 30 éve dolgozik a Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtárban, s egy évtizedig igazgatóként irányította az intézményt.
    A Közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg, s vett tudomásul a Velencei-tó körüli, korábbi ingatlanértékesítésekről. A tények a következők: Fejér Megye Közgyűlése 2000. augusztus 31-én aláírt szerződéssel értékesítette az Albatours Rt. részvényeit, így többek között a gárdonyi Agárd Hotelt, Varsa Hotelt, a gánti Turistaházat. Mindezek mellett a vevő tulajdonába került ugyanezen értékesítés keretében a 15 hektár 118 m2 területű Velencei Panoráma Camping is, kivéve az 1443 m2 területű parti sávot. A parti ingatlanrész a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában maradt. A vevő ennek ellenére a parti sávot is birtokba vette, bekerítette, jogellenesen megszüntetve ezzel a szabad átjárás lehetőségét.
A tények közé tartozik az is: Fejér Megye Közgyűlése 1998-ban értékesítette a Panoráma Camping mellett lévő közel 6 hektár területű ingatlanát három magánszemély részére, 90 millió forintért, melyre ezt követően 910 millió forint erejéig jelzálogjog került bejegyzésre. Ebben az esetben az önkormányzat elidegenítette a parti sávot is, megsértve ezzel a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. tv-ben foglaltakat. A vonatkozó jogszabály ugyanis előírja: „…a természetes vizek partját a tulajdonos állam, illetve a tulajdonos helyi önkormányzat közérdekű célokra tartja fenn, ezért az államtól, az önkormányzattól beépítetlen ingatlantulajdon természetes vizek partján nem szerezhető”.
Ugyanezen jogszabály egyúttal lehetőséget ad arra, hogy az tulajdonos önkormányzat helyi rendeletben - települési érdekekre tekintettel - fenti szabály alól felmentést adjon. Ilyen határozott, egyértelmű indokolást tartalmazó helyi rendelet nincs és az adásvételi szerződés megkötésekor sem volt, ezért megállapítható, hogy a parti sáv vonatkozásában nincs jogalapja a szerződésnek.

A konkrét esetben az ügyészség rendelkezik hatáskörrel az ügy kivizsgálására, adott esetben a bíróságtól kérve az eredeti állapot helyreállítását. A fent idézett törvény végrehajtására kiadott és többször módosított 21/2006. (I.31.) Korm. rendelet előírja, hogy a parti sávot magában foglaló ingatlant a szakfeladatot ellátó hatóság a közérdekű feladatok ellátására használhatja, illetve hasznosíthatja.
Az ügyek teljes körű lezárásához további vizsgálatok és egyeztetések szükségesek - állapítja meg a tájékoztató anyag.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP