MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Törődni másokkal
2009.11.12.

   1270 rászorult, fogyatékos gyermek, beteg, idős ember ellátásáról, nem utolsósorban pedig foglalkoztatásáról kell gondoskodnia a megyének, különféle intézményeiben. A Szociális Munka Napja erről a feladatról emlékezett meg.

A Szociális Munka Napja - Fm. Önk. Díszterem 2009



   A Megyeháza Dísztermében az elnökségi asztalnál az önkormányzat valamint az intézményhálózat illetékes vezetői foglaltak helyet, a nézőtéren pedig az ellátásban érdekelt intézmények munkatársai, a szakma képviselői ültek. Elsőként a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központ IV. számú szakmai egységének fiataljai a "Légy jó mindhalálig" című musicalből adtak elő részletet, majd a Hermann László Zeneiskola növendékei zenéltek.

A Szociális Munka Napja - műsor, 2009.
Balsay István közgyűlési alelnök megnyitója

    Ezt követően Balsay István közgyűlési alelnök azzal kezdte megnyitóját, hogy az emlék- és világnapok sűrűjéből ez a nap kiemelkedik, hiszen emberi mivoltunk egyik leglényegesebb eleme a társadalmi szolidaritás, az empátia és a gondoskodás a rászorultakról. De haszonelvű világunkban a kevésbé produktív munkák szervezésére és fenntartására sajnos kevés a hajlandóság - folytatta -, pedig a személyes hasznosság és a közösséghez tartozás érzése talán a legfontosabb minden dolog közül, amire a gondozottaknak szükségük van.

Balsay István közgyűlési alelnök Kis János oklevelét adja át

    A 2010-es költségvetés-tervezet óriási elvonásokat tartalmaz az ellátó és foglalkoztató rendszer egészére nézve. Ez csődközeli helyzetet teremthet az ellátásban - tette hozzá -, pedig a mainál sokkal jobb, akár ideális feltételek mellett is embert próbáló feladat lenne az elesettek gondozása. A megye azonban - fejezte be - minden akadály dacára is gondoskodni kíván a ráutaltakról, és ebben számít az intézmények dolgozóinak áldozatos munkájára is!

A Szociális Munka Napja - kitüntetettek, 2009.

     Ezután a szakmai vezetők - Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központ igazgatója, Szilasy Katalin, a Fejér Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény igazgatója és Malomvári Klára, a Fejér Megyei Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon vezetője - javaslatára a munkatársak közül többen közgyűlési Elnöki Dicséretben részesültek.
Oklevelet kapott Farkas Zsuzsanna, Ánosi Péter, Csincsiné Fodor Judit, Baruts Andrea, Osváth István, Takács Mónika, Nyúl Józsefné, Aschermann Gabriella, Lévai Ferencné, Huber Mihályné, Kovács Istvánné, Pintér Béláné, Csatári Györgyné, Fekete Istvánné, Mihályi Annamária, Hadi Jánosné és Kis János.
     Az ünnepséget egy vers, majd a büféasztal melletti kötetlen beszélgetések zárták.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP