MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Fogyatékkal is gazdagon
2009.12.02.

   A fogyatékosok világnapja alkalmából a Szent István Művelődési Ház és a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány "Más szempontból" címmel nyitott egy kicsiny kiállítást az épület előcsarnokában.




   A képeket Rajczy Mátyás készítette, aki - mint elmondta - egy kecsegtető díjnak és így egy kiválóan sikerült tesztnek köszönheti talán, hogy fogyatékossága ellenére rendes iskolába került, így kedve szerint juthatott előre. Ma már kedvenc hobbijának is élhet, a természetet fotózza. Hogy hogyan, bárki megtekintheti.
  Főtisztelendő Kiss János helynök, nagyprépost nyitotta meg a kiállítást azzal, hogy szerencsére javul a társadalom megítélése a fogyatékkal élők kapcsán, és az állam is deklarálja a megfelelő ellátáshoz és az esélyek egyenlőségéhez való jogot az élet minden területén. A szándékok szintjén mindenképpen, hogy ebből mennyi valósul meg, az más kérdés. "Vegyük észre azt is - tette hozzá -, hogy a fogyatékkal élők másban viszont igencsak bővelkednek, tapasztalatai szerint például szeretetben. Lehet - kérdezte meg végül -, hogy nem is ők a fogyatékosok"?

  


    Ezután a fotós mutatta be műveit, mesélte el elkészítésük körülményeit, majd dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő szólt pár szót. Megköszönte a helyet és a lehetőséget a kiállításra az egyházmegyének, a szervező alapítványnak pedig eddigi munkájukat. Bízik benne – mondta -, hogy valamikor a közeli jövőben ennek az autistákat és szüleiket segítő kiváló szervezetek is lesz saját otthona a városban.
   Végezetül Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke beszélt, elmondva, hogy az elhangzottakhoz már igazán keveset lehetne csak hozzátenni. Ő is csak megköszönni tudja az alapítványnak az autizmussal élők segítésében kifejtett erőfeszítéseit, jövőjükhöz, valamint a szülők áldozatvállalásához pedig sok erőt és gyarapodó segítséget kíván.

  Mahlerné Köfner Anikó, az alapítvány kuratóriumi elnöke mindenkit vár a kiállítás megtekintésére.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP