MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Kóta-díjas a Szedtevette zenekar
2009.12.11.

   A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) Elnöksége 2004-ben kitüntetést alapított. Az idén ezt a Fejér megyei Szedtevette zenekar és Varró János kapta meg.

 



    A Szedtevette zenekar 2000-ben alakult Székesfehérváron.  Olyan fiatalok alapították, akik a fehérvári zeneiskolában sajátították el a népzene alapjait. A legfőbb összetartó erő közöttük a barátság és a népzene iránti szeretet.  A zenekar vezetője Juhász Zsófia hegedűn játszik, Bóka Richárd brácsázik, Molnár Dániel bőgőzik, Márfi Tibor klarinéton muzsikál.
   Rendszeresen muzsikálnak gyermekjátszó és felnőtt táncházakban. Szívesen kísérnek szóló énekeseket és népdalköröket.
   A zenekar a Fonódás Kulturális Egyesület keretein belül és annak támogatásával működik. Az egyesület pályázati forrásokból teremti elő a működésükhöz szükséges költségeket, de sikeresek programpályázataik is, melyeknek köszönhetően a megyében több hátrányos helyzetű településen tudnak fellépni. Sok feladatot ad nekik az Alba Regia Táncegyüttes Szenior csoportja, akiket 2001 óta kísérnek, valamint az alapi Mezőföldi Népi Együttes, a cecei Gerlice Néptánc Egyesület, a pusztahencsei és a dunaföldvári néptánccsoport és az adonyi Salina Néptáncegyüttes.
    A zenekar jó kapcsolatot ápol a Fejér Megyei Művelődési Központtal, a Motívum Kulturális Egyesülettel és a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesülettel is. Rendszeresen tartanak gyerek táncházat minden hónap utolsó szombatján 16 órakor a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban.

  • 2007. július 29-én a Pázmándon megrendezett Országos Népzenei Minősítőn Aranypáva minősítést kaptak, valamint nagyon büszkék arra az első díjra, melyet a Litvániában a 2007. július 8 és 14 között megrendezett „Nap Virágai” Nemzetközi Folkfesztiválon nyertek meg.
  • 2009. augusztusában a 41. alkalommal megrendezett hegyi népek népzene- és néptánc fesztiválján, Zakopanéban második helyezést értek el és a velejáró gorál kolomppal térhettek haza. Ugyanezen az általuk kísért Kodály Zoltán Táncegyüttes Salgótarjánból első helyezett lett.
  • 2009-ben megújították Aranypáva díjukat, hiszen a 2009. november 28-án megrendezésre került Országos Népzenei Minősítőn a rangos zsűri újra ezt a minősítő fokozatot adta nekik.
  • 2004-ben Olaszországban jelent megy első CD lemezük, melynek címe Gulyás.
  • 2006-ban ugyanitt jelent meg az a lemez, melyen olasz népzenét játszanak.
  • 2010-ben ünneplik majd 10 éves fennállásukat.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP