MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Jótékonysági vásár a megye gyerekeiért
2009.12.16.

Másodszor tart jótékonysági vásárt a megyei gyermekvédelmi központ, de első alkalommal a megyei jogú városok és a Megyeháza épületében is.

 



"Nagyon kedves, a megye minden gyermek- és lakásotthonában, a gyerekeink és a nevelőszülők által készített, kézműves ajándéktárgyakat kínálunk" - mondta Deresné Tanárki Mária, megyei igazgató.
Találkozhatunk ezekkel a tárgyakkal a Püspökség udvarán is - tette hozzá. Tavaly a ráfordításokon (anyagköltség, szállítás stb.) felül háromszázezer forintot jövedelmezett az árusítás, remélik az idén föle lesz ennek is.
A nyereséget egyébként létszámarányosan visszaosztják a résztvevők közt, amit aztán szabadidős, valamint nyári programjaik során használhatnak fel a gyerekek.

"Mindenkit sok szeretettel várunk a Püspökség udvarára, illetve a városházákra és a Megyeházára - mondta az igazgatónő -, egyben szeretném megköszönni mindazok kedvességét és nagylelkűségét, akik bármilyen módon is támogatták a megyei gyermekvédelem ügyét és intézményeink működését". A Megyeházán december 17-én, 8-16 óráig a Címerteremben válogathatnak és vásárolhatnak a dolgozók, a képviselők és az utcáról betérők.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP