MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Költségvetési kommentárok
2009.12.18.

A Közgyűlés tegnap elfogadta a megye 2010-es költségvetését, mai sajtótájékoztatóján dr. Balogh Ibolya néhány pontot részletesebben is kifejtett.

 



Szokatlan, hogy már a megelőző évben elfogadásra kerüljön a költségvetés - kezdte -, de a kormány 2010-es költségvetése, illetve annak az önkormányzatokat érintő változtatásai gyakorlatilag semmi mozgásteret nem hagytak. Nem lehet pénzt ide-oda rakosgatni, valamit külön preferálni, a teendőket az objektív lehetőségek meghatározzák.


A helyzet az állami finanszírozást tekintve annyira tragikus - folytatta -, hogy valóban nem látszik más lehetőség, mint hogy a megye változtasson például az ingatlanok hasznosításával illetve intézményei fenntartásával kapcsolatos eddigi eljárásán is.
Balogh Ibolya példaképp a Táncházat említette, amely eddig gyakorlatilag ingyen, jelképes díjért használta a megye ingatlanját, 2010-ben viszont az önkormányzat kénytelen körülbelül havi kétmilliós bérleti díjat kérni - ami még mindig messze méltányos.
Ugyanígy elkerülhetetlennek látszik, hogy valamilyen mértékben - logikusan létszámarányosan - Fehérvár is hozzájáruljon a kórház, a megyei levéltár, a könyvtár, a Művészetek Háza üzemeltetéséhez, mert nem méltányos, hogy a városiak által is igen kedvelt és látogatott helyek egyedüli fenntartója a megyei önkormányzat legyen.
Bárhogy is fáj, kénytelen a megye a civil szervezeteknek, alapítványoknak nyújtható támogatásokat, a különféle szakmai elismeréseket is csökkenteni, pedig például a katasztrófavédelem vagy a rendőrség munkájának támogatása teljesen érthető érdeke lenne - folytatta dr. Balogh Ibolya.

2,26 milliárd forint a megyei költségvetés 2010-es főösszege - folytatta -, az adósságállomány pedig - így, a ciklus végén - 5,8 milliárd forint, amihez 700 millió forint folyószámlahitel társul. Az 5,8 milliárdból a ciklus alatt 1,2 milliárd fejlesztési hitelként gyűlt össze, 2 milliárdért bocsátott ki a megye kötvényt, 2,6 milliárd forintot pedig az előző ciklusból örökölt.
Mindezzel a megye adósságállománya országosan a középmezőnyben van, és tovább folynak a tárgyalások az OTP-vel egy közel egymilliárdos hitelkeretről, ami a kórház gazdasági rendbetételéhez kellene. Az egészségügy helyzete egyébként - általában is - annyira katasztrofális, hogy azon csak egy teljes szemléletváltás, vagy egy új szemléletű kormány megérkezése segíthetne - tette hozzá.

Az, hogy a megye jövőre 690 millióval számíthat kevesebbre gazdálkodásában és az, hogy a megye beadványa a kormánynak a 2007-es költségvetésben már megjelenő, az önkormányzatokat törvénytelenül sújtó intézkedései ügyében lassan ezer napja fekszik az Alkotmánybíróság előtt, arra indította a megyei önkormányzatot, hogy - Kósa Lajos debreceni polgármester nyílt leveléhez is csatlakozva - országos felhívást intézzen minden magyarországi önkormányzathoz, tiltakozzanak a törvénysértő megszorítások ellen!

Mert az összefogásban az erő - folytatta Balogh Ibolya -, például a kaszinók ügyében is, ahol bár a sukorói part megmenekülni látszik, még épülhetnek más kaszinóvárosok, másutt, hacsak az önkormányzatok nem vonják vissza előzetes hozzájárulásaikat - ahogy azt példaértékűen Fehérvár is tette ismeretei bővülésével. Jó lenne - folytatta -, ha a megye többi települése is visszavonná hozzájárulását, mert igazán sehol sem tűnik kívánatosnak a szerencsejátékipar megtelepedése...

Kérdésre válaszolva elmondta még, hogy bízik az intézményfenntartásban a megye és a nagyvárosok közt köthető megállapodásban, hisz minden állandó változásban van, és Fehérvárral kapcsolatban is egyre javulnak az együttműködés lehetőségei.
Ugyanígy bízik abban is, hogy a velencei vasúti sittlerakás is orvosolva lesz, hiszen elsőfokú döntés már született az eredeti állapot helyreállíttatására, és a megye rajta fogja tartani a szemét a jogerős döntés teljesítésén is.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP