MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új megyetérkép született
2010.01.20.

Több mint egy évtizede, hogy a megye közigazgatási és közlekedési térképe utoljára frissült, most elkészült és bemutatásra került a Megyeházán. 
 



 
Mint dr. Balogh Ibolya közgyűlési elnök a bemutatás elején elmondta, körülbelül egy éve kezdődött a megyei önkormányzat és a Stiefel Eurocart Kft. közös munkája azért, hogy az új térkép a lehető legpontosabb és leginformatívabb lehessen. „Azóta bennem is feltámadt az érdeklődés a térképek iránt – mondta az elnöknő -, és ma már a lakásomban is több, a történelmi korok kartográfiáját bemutató lóg közülük a falakon”.
 
Dr. Balogh Ibolya méltatta a jó térkép hasznát
 
A térkép politikától független, pontos és korrekt, nem hajlik semerre sem – folytatta. Szükséges is, hogy a fiatalok láthassák, hol élnek, átlássák szűkebb vagy tágabb környezetüket. Ahogy a megyei és a települési hivataloknak, intézményeknek, különféle szerveknek is fontos, hogy amikor a földrajzi vagy közigazgatási környezetükhöz kapcsolódó terveiket, elképzeléseiket egyeztetik, tudják, hogy ugyanazt nézik, látják
Ez az új térkép egyértelműen jó dolog – fejezte be -, és szükséges is, hogy a politika harsogását elnyomja egy-egy pozitív hír.
 
Igari Antal megyei főépítész bevallotta, hogy ő bizony alapból térképbolond, sőt ezt vélhetően át is örökítette a fiára, neki tehát különös élvezet minden kartográfiai esemény.
 
Igari Antal főépítész az új megyetérkép előtt
 
Feltétlenül szükséges volt – mondta -, hogy a megyei önkormányzat munkatársai adminisztratív adatokkal, területi minősítésekkel és egyéb információkkal segítsék a munkát. Így kerülhettek fel például a természetvédelmi területek határai, a különösen fontos műemléki objektumok, de ez járult hozzá ahhoz is, hogy a települések ne csupán beépített, hanem pontos közigazgatási határaikkal is szerepeljenek, vagy láthatóak legyenek a kistérségi határok is.
Nincs persze illúziója – fejezte be -, tudja, hogy akár egy-két éven belül is jó néhány változást lehetne majd felvezetni erre a térképre, de ez az élet rendje. Mindenesetre most pontos, most jó, használjuk hát elégedetten.
 
Az új megyetérkép
 
Végezetül Hali Zsolt, a cég értékesítési igazgatója beszélt. Elmondta, hogy a jó térkép elkészítéséhez feltétlenül szükséges az érintettek közreműködése, így persze ők is a megyei önkormányzatot, a közútkezelőt, az Alba Volánt, olyan cégeket, szervezeteket kerestek meg tervükkel, akik sok érdemi segítséget tudnak adni a pontosításban. Igyekeztek olyan részleteket is feltüntetni – például befejezés előtt álló útberuházások nyomvonalát -, amelyek csak a közeljövőben materializálódnak, de fontosak lehetnek a használónak.
Ezek a térképek a cég marketingstratégiájának részét képezik – folytatta -, a komolyabb haszon nem ezeken van. Olyannyira nem, hogy például a megye minden öt főnél több személyt foglalkoztató cége ingyen is hozzájuthat, amennyiben kamarai tag, vagy ha nem az, jelentkezik érte a kovacs_laszlo@stiefel.hu e-mail címen. Igaz, az első ötezer példányon megyei cégek hirdetései is megjelennek körben. A tényleges üzlet (amellett persze, hogy a laminált, tehát feliratozható és tisztítható, alul-felül lécezett, falra akasztható nagy méretű térkép meg is rendelhető) mégis a kapcsolatfelvétel utáni egyéb, egyedi megrendelésekben, céges térképekben és hasonló munkákban van. Így például a megye is ingyen kap 120 darabot ebből a térképből, amit aztán – ahogy dr. Balogh Ibolya is jelezte – eljuttat minden települési önkormányzathoz, megyei intézményhez. De máris szóba került például Bicske és kistérsége külön feltérképezése, ahogy már Fehérvár vagy Dunaújváros friss, pontos térképét is megjelentették.
Ezek a térképek inkább intézményi célokat szolgálnak – fejezte be -, és hogy leporelló kiadásban is megjelennek-e, az a kereskedőktől függ, akik – tette hozzá – bizony nem szívesen rendelnek új kiadásokat, míg a megelőzőeken túl nem adtak, még ha nem is a legfrissebbek. Egyébként pedig lehetőség van az elektronikus formátumok beszerzésére is, természetesen külön megállapodás és felhasználhatóság alapján.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP