MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Januári közgyűlés
2010.01.28.

A megye Közgyűlése ma sok kérdésben hozott döntést, a rászorulók tűzifa-segélyétől a Szent György Kórház főigazgatói kinevezésén át az intézményi működésre felszabadítandó százmilliókig, és a szavazások szaporán követték egymást. 



Zárt üléssel kezdett a testület, ennek során megválasztották a közelgő választással kapcsolatban a megyei és országgyűlési egyéni választókerületek bizottsági tagjait, póttagjait, döntöttek a március 15-ével adományozandó díszpolgári címekről, valamint néhány egyéb kérdésről.
 
 Ezután, már a nyílt ülésen került szóba például az is, hogy a "Jobb otthon" Alapítvány részére - az elnöki keretből, de a megfelelő költségvetési módosítással - 300 000 forintot juttasson a közgyűlés, mert a váratlanul kemény hideg kritikus helyzetbe hozott fűtetlen lakásokban, szobákban didergő időseket, sőt gyermekes családokat is. Az alapítvány ebből a keretből segíthet nekik, tűzifa vásárlásával.
  
Mindjárt a következő pontban döntött módosító indítvány vagy hozzászólás nélkül a testület arról, hogy a kötvénykibocsátásból származó és jelenleg lekötött betétként tartott összegből 500 millió forintot - átmeneti jelleggel - szabadítson fel a megye, működési kiadásokra.
A későbbiekben is, az illetékes bizottságok vezetőinek jóváhagyó jelzései mellett, gyakorlatilag mindegyik napirendi javaslatot vita nélkül fogadta el a Közgyűlés, csupán a Fejér Megyei Szent György Kórház főgazgatói kinevezése vetett hullámokat. Még a döntés kihirdetése előtt, de már annak ismeretében állt fel dr. Kovács Attila, elmondva, hogy bár szakmailag kifogástalan anyagot tett le pályázatában, és intézményi támogatottsága is megfelelő, tudomásul veszi, hogy a testület úgy dönt, ahogy. De egyáltalán nem örül neki, mert az - álláspontja szerint - politikai döntés, és sem a betegek, sem a kórház érdekeit nem szolgálja.
Ezt követően a Közgyűlés szavazott, és sem az ő, sem dr. Szabó László pályázatát nem fogadta el. Az új főigazgatói pályázat kiírásáról a következő közgyűlésen dönt a testület.
Ezután Borbély István, az Egészségügyi Bizottság elnöke szólalt fel, elmondva, hogy a pillanatnyi döntést az egészségügyi politika jelenlegi átláthatatlansága, a későbbi lehetőségek bizonytalansága indokolja. Ezzel együtt is a kórház vezetése az átmeneti időre is megoldott.
Ugyanerre, az aláírási jogra, a pályázás esetleges nehézségeire kérdezett rá Szabó Gábor képviselő is, de dr. Balogh Ibolya elnök  leszögezte: a kinevezett főigazgató átmeneti hiánya semmiben nem korlátozza a kórház működését vagy lehetőségeit.
 
Az  összes közgyűlési anyag elérhető honlapunkon.
 

 
Dr. Balogh Ibolya elemzi a Közgyűlés határozatait
 
A közgyűlés másnapján dr. Balogh Ibolya elnök a legfontosabb határozatokat külön is ismertette és elemezte a sajtó képviselőinek:
 
- Különösen fontos, hogy megválasztottuk az országgyűlési képviselő választást lebonyolító megyei testületek tagjait és póttagjait - kezdte -, akiknek jelentős része nagy tapasztalattal és tudással bír ezen a területen. Fontos, hogy a leghangosabb politikai csatározás közepette is higgadt, szakszerű munka folyjon, és ők képesek lesznek ezt így végezni, Kara Pál megyei választási bizottsági elnök irányításával.
A csak március 15-én megnevezésre kerülő díszpolgárok névsorával kapcsolatban is döntés született, meggyőződésem, hogy mindnyájan olyanok, akik sokat adtak a közösségnek, és példaképp szolgálhatnak másoknak.
Ugyancsak döntöttünk a megyei önkormányzat könyvvizsgálói feladati ügyében, ezzel a Cash Audit Kft-t bízzuk meg.
 
A nyílt ülés határozatai közül kiemelném a sárbogárdi Petőfi gimnázium felújításához kiegészítésképpen megszavazott 200 millió forintot. A projekt egyébként egy pályázat elnyerésének köszönhetően szerény önrésszel és jelentős támogatással kezdődött meg, de részint a munka során felszínre bukkanó újabb problémák, részint az az igény, hogy a felújított részek és a meglévők – burkolatok, nyílászárók, fűtőberendezések és egyebek – közt ne legyen ordító a különbség, tette indokolttá a pótösszeget. Mi egy ilyen, iskolai beruházást a jövőbe fektetett invesztíciónak tekintünk, ami majd gyermekeink képzettségében, tudásában fizetődik ki. Sajnálatos, hogy manapság, amikor például a regionális fejlesztési tanácsok inkább idegenforgalmi presztizsberuházások – mint mondjuk a Velencei-tó partjára álmodott műtengerpart – milliárdos támogatására mutatnak hajlandóságot, az amúgy is kivéreztetett önkormányzatoknak kell az oktatás vagy a szociális ellátás tovább nem halogatható beruházásai finanszírozniuk!
Nyugvópontra jutott a pákozdi katonai emlékhely dolga is, a honvédség és az érintett önkormányzatok közti vitákat lezárja a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. megalakítása, amely – várakozásaink szerint – megfelelően tudja óvni és bemutatni ezt a helyet, gazdagítva nemzeti kultúránkat.
Megfogalmaztuk közgyűlési állásfoglalásunkat a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatását célzó keret felosztásával kapcsolatban is, és ezt igyekszünk minél több helyre el is juttatni. Úgy gondoljuk, hogy a megye – másokkal együtt – méltatlanul nem részesült a keretből, míg például az egyetlen szocialista többségű és vezetésű Heves vígan tömhette a zsebét. A honlapunkon is megtekinthető dokumentumokból kiderül, hogy míg ez a megye egymaga több százmilliót kapott,. mások együttesen sem sokkal többet, egyenként csupán tízmilliókat. Mindez egyértelműen a politikai pénzosztás tipikus példája.
Még egy előremutató projektet támogatunk a szűkölködés közben is, ez az intézményeink energetikai korszerűsítését célzó projekt 40 milliós támogatása. Ennek indoka az, hogy miután a távhőellátást egy külsős céggel közös kft-be szerveztük, és az elvégezte a fűtőberendezések korszerűsítését, cseréjét, most sokkal kedvezőbb támogatással végezhetünk utólagos hőszigeteléseket, nyílászáró cseréket és egyéb ésszerűsítő átalakításokat.
Végezetül: a Szent György Kórház főigazgatói posztjának betöltéséről. Úgy láttuk, hogy két oka is lehet annak, hogy későbbre halasszuk a döntést. Egyrészt az egészségügy pillanatnyi helyzete olyannyira átláthatatlan, a politikai változások oly közeliek, és mindez olyan megjósolhatatlan következményekkel járhat, hogy ez maga is indokolhatja a kivárást. Másrészt a poszttal kapcsolatban olyan lobbierők mozdultak meg, olyan machinációk kezdődtek, és olyan zűrzavar, felfordulás keletkezett, hogy időt kellett adni arra, hogy mindenki lehiggadjon, és minél kevesebb szubjektív elem mellett szülessen majd meg a végső döntés. Úgy látjuk, hogy dr. Szabó László mindent megtett eddig, amit lehetett, hogy a kórház a körülményekhez képest jól működjön, no és van vezetés, menedzsment, ami vinni tudja az ügyeket a végső döntésig.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP