MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szakmai felkészítő a választásra
2010.02.04.

A Fejér Megyei Területi Választási Iroda vezetője, dr. Varjú Mihály február 3-án a 2010. évi országgyűlés képviselők választását megelőzően Fejér megye települései helyi választási iroda vezetői részére választás szakmai felkészítőt tartott. 



A jegyzői értekezleten dr. Kara Pál, az újonnan megválasztott Fejér Megyei Területi Választási Bizottság elnöke köszöntötte a megjelent jegyzőket. A választások törvényes és szakszerű lebonyolítására hívta fel a jegyzők figyelmét, tekintettel arra, hogy az önkormányzatokra más területeken is igen nagy teher hárul.
 
Dr. Varjú Mihály megyei főjegyző előadásában tájékoztatást adott az országgyűlési képviselő-választások kapcsán a választójog alkotmányban rögzített szabályozásáról, a választás alapelveiről, az eljárási és anyagi jogi előírásait tartalmazó jogszabályokról, a választójogosultságról, valamint az egyéni és területi lista állítása, illetve az eredmény megállapítás szabályairól. Felhívta a jegyzők figyelmét a választások során a jogszabályok, határidők, határnapok betartására.
 
Dr. Varjú Mihály megyei főjegyző
 
Tájékoztatta a jelenlévőket a választások határnapjairól, kiemelve az ajánláshoz, igazoláskéréshez kapcsolódó határidőket. Felhívta a figyelmet a szavazatszámláló bizottságokba történő delegálás fontosságára, szükségességére.
Előadása végén az elmúlt év tapasztalatai alapján elemezte a felmerült vitás eseteket és az azokra alkalmazott megoldási javaslatokat.
 
Unger József a TVI Vezető informatikai helyettese részletes tájékoztatást adott a választójogi törvény változásairól: az igazolással történő szavazás, külképviseleti szavazás szabályairól. Előadásában hangsúlyozta, hogy névjegyzék továbbvezetése – a korábbi EP választáshoz hasonlóan – csak egy kizárólag erre a célra kifejlesztett zárt rendszeren belül, gépi úton történhet.
Felhívta a jegyzők figyelmét a képzések és oktatások fontosságára, mely minden HVI vezető számára kötelező, továbbá arra, hogy a szavazatszámláló bizottságok felkészítésére is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ismertette a 2010. évi országgyűlési képviselőválasztás előkészítését és lebonyolítását támogató informatikai rendszert.
 
Dr. Molnár Krisztián aljegyző, a Fejér Megyei Területi Választási Iroda Vezetőjének helyettese előadásában főként az ajánlással, a kampánycsenddel, illetve a szabálytalan ajánlással vagy más jogsértésekkel kapcsolatban adott tájékoztatást.
Ismertette az ajánlószelvények gyűjtésének rendjét, a pontos kitöltés fontosságát. Előadásában hangsúlyozta az a legbiztosabb, ha az ajánlószelvényeket azokkal az adatokkal töltik ki, amelyekkel az értesítés megérkezett.
 
A választások pénzügyi tervezéséről, lebonyolításáról és elszámolásáról Galler Nándorné, a Fejér Megyei Területi Választási Iroda Vezetőjének pénzügyi helyettese tartott tájékoztatást. Elemezte a végrehajtásra kiadott önkormányzati miniszteri rendelet szabályait, felhívta a figyelmet az adatszolgáltatási kötelezettségekre.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP