MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Stratégiai szövetség a szakképzésért
2010.02.16.

A Fejér TISZK és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara illetve a Fejér Megyei Agrárkamara írt alá együttműködési megállapodást a Megyeházán, hogy a szakképzést a lehető legjobban a piaci igényekhez lehessen igazítani. 



Fejér Megye Önkormányzata és Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban döntött úgy, hogy a fenntartásukban működő 11, szakképzéssel is foglalkozó középiskolából megalapítja a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulást, azaz a Fejér Megyei TISZK-et.
Mint L. Simon László megyei képviselő, a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás elnöke elmondta, nem igazán ideális feltételek közt végezte munkáját a TISZK az azóta eltelt időben, hisz még olyan alapvető kérdésekben sem dönthettek önállóan, mint például a beiskolázási keretszámok megállapítása, ezek nagysága is regionális szinten dőlt el. De végül is örömmel nyugtázhatták a fenntartók és az intézmények, hogy a társulás két támogatás - egy TIOP-os és egy TÁMOP-os - elnyerésével csaknem egymilliárd forinthoz jutott.
 
Aláírás - Radetzky J., L. Simon L., Dr. Bódizs T.
 
Most - mondta L. Simon László - két igen fontos, sok ismerettel és tapasztalattal rendelkező megyei kamara - a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Agrárkamara - lép a TISZK-kel szövetségre. A kamaráknak pontos képük van az ipar és a mezőgazdaság tényleges munkaerő igényeiről, a keresett szakképesítésekről. Az lenne a kívánatos, ha a képzéssel kapcsolatos döntések, például a kamarák információira alapozva, a legmegfelelőbb, megyei szinten születhetnének a jövőben.
Mint Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, a gazdaságban egyszerre van munkahely- és munkaerőhiány is, mert a szakképzés tervezése - az igények felmérésétől az intézmények fenntartásán át a végzettek elhelyezkedéséig - seregnyi kézen fordul meg. Ausztriában például - folytatta - a stratégiai tervezés minden részlete a kamaráknál van, és ez kétségtelenül hatékonyabbnak bizonyul. A kamara örül, hogy az együttműködés révén delegáltja által is jelen tud lenni a TISZK-ben, és orientálni tudja a döntéseket.
Dr. Bódizs Tamás, a Fejér Megyei Agrárkamara elnöke elmondta, helyi érdek és egyben törvényi kötelezettsége is a kamaráknak, hogy a szakképzésben szerepet vállaljanak. Egészséges vidék nincs fejlett mezőgazdaság nélkül, az pedig a megfelelően szakképzett munkaerőt nem nélkülözheti. A kamarának igen pontos információi vannak a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók igényeiről, és ennek birtokában aktívan részt kíván venni a szakképző helyek működtetésében.
Mint L. Simon László befejezésül közölte, ez az aláírás nem csupán egy üres gesztus, hiszen a kamarák már korábban is fontos segítséget nyújtottak a szervezetnek, és ez a komoly munka folytatódik a továbbiakban is, a hivatalos megállapodás megkötése után.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP