MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Turizmus konferencia
2010.02.17.

A Fejér Megyei Közgyűlés Ifjúsági és Turisztikai Bizottsága “Mesterségünk a turizmus” címmel turisztikai szakmai napot szervezett a Megyeházán. 



Tóth Erika, dr. Balogh Ibolya, Balsay István és Garán Éva
 
A rendezvény előtti sajtótájékoztatón a távlati célokat illetően dr. Balogh Ibolya közgyűlési elnök elmondta, hogy a megye – bár ez nem tartozik a kötelező feladatellátási körébe, ezért a kormány szerint, takarékossági okokból nem is kellene foglalkoznia vele -, a turisztikai fejlesztés ügyét, a stratégiai tervezést, szívügyének tekintette és tekinti. Így a rendezvény megszervezéséért mind a Bizottságot, mind vezetőjét, Tóth Erikát köszönet illeti.
Ezt követően, majd későbbi megnyitójában is arról beszélt, hogy a megye adottságai kiválóak a turizmus szempontjából. Bővelkedik történelmi látnivalókban, gazdag a kulturális kínálata, élő művészeti élettel, néphagyományokkal, kulináris örömökkel csábíthat, és akkor a Velencei-tó vagy az északi hegyes vidék kínálta természeti javakról még nem is esett szó. Amelyeket egyébként igazán kár lenne las vegasi ihletésű kaszinóvárossal vagy tökéletesen tájidegen műtengerparttal elcsúfítani...
Mindezen értékek, ahogy a helyi termények, termékek és szolgáltatások mögött is a legfontosabb ugyanakkor az ember. Akinek ha szükséges, át kell formálnia a gondolkodását, meg kell tanulnia a turizmust mint szakmát, és akinek nem szabad sajnálnia pénzt fektetnie a remélt üzletbe. És aki felelősséggel is tartozik, hogy megóvja környezetét, kihasználja adottságait, de ne zsigerelje ki azt.
 
Balsay István
 
Balsay István alelnök arról beszélt előadásában is, hogy a következő kormány előtt igen fontos teendők állnak. Hiszen a 2013-20-ig tartó Uniós költségvetési tervre, a prioritások meghatározására, a döntések befolyásolására a következő kormánynak lesz lehetősége. Paradigma váltásra van szükség – hangsúlyozta az alelnök -, mert a turizmus több, mint egy nemzetgazdasági alrendszer, meghatározó szerepe lehet – elsősorban vidéken – a lakosság életkörülményeinek alakulására, a területfejlesztés kérdéseire.
Rendkívül fontos lenne, hogy az Országos Területfejlesztési Koncepció kidolgozásakor a Velencei-tó-Vértes terület visszakapja azt a kiemelt besorolást, amit korábban elvesztett, és amely sokkal több lehetőséget biztosít például a Balaton vagy a Tisza tó számára.
 
Végezetül Tóth Erika beszélt, elmondva, hogy valóban sajnálatosan kevés eszköz van az önkormányzatok kezében ahhoz, hogy egy-egy megye, térség turizmusát aktívan alakíthassák. Mindenkinek lehetősége van ugyanakkor arra, hogy a maga módján elősegítse az együttműködések létrejöttét, az információcserét. Egy ilyen szakmai nap, a turizmus és vendéglátás különféle területein tájékozott előadók tanácsai komoly értéket jelenthetnek, új ötleteket adhatnak a hallgatóságnak.
 
Az előadói pulpitusra azután – Balogh Ibolyát és Balsay Istvánt követve – fellépett még Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő (CP Contact Kft), Lévai Ferenc vezérigazgató (Aranyponty Zrt.), Rókusfalvy Pál igazgató (Roxer Produkció Kft.) valamint Dégi Zoltán adó- és illetékügyi szakigazgató.
 
A szakmai napon az emeleti aulában a megye terményeiből és termékeiből rendeztek színes kiállítást, az alábbiak szereplésével:
Simon Panzió és Borászat - Agárd - borok, Kodolányi Borbála – Csákvár - kerámiák, Lovasi Attila méztermelő – Csákvár - méz, Angyal Zsuzsa népi iparművész - Angyalvár Mézes és Mázas Műhely Galéria - Csókakő - kerámiák és mézeskalács, André Kecskesajt – Felcsút - kecskesajt, Betyár Bújtató Csárda és Tájház – Lajoskomárom - figurák és bábuk, Mong István - Mong Miklós Méhészet – Lovasberény - méz, Szilasi Pincészet - Szilasi Péter – Lovasberény - borok, Bozóky Pincészet – Mór - borok, Balogh Méhészet – Szár - méz, Méhes - Mézes - Stork Élelmiszer Manufaktúra Bt. – Szár - szörpök és méz, Tóth Tihamér bőrdíszműves - Szár, Xilion Kft. – Gombatermesztés – Szár - gombák, Trimmel Ákos őstermelő méhész – Tabajd – méz, Gelencsér Julianna népi-játék készítő – Tác, Major Zoltán borosgazda – Tác – borok, Grand Mark Bt. - Székesfehérvár - Mézeskalács dekoráció
 
 
Fejér megyei termékek kiállítása
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP