MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Adomány a szülészetnek
2010.02.24.

625 000 forint értékű, speciális, orvosi monitorral gazdagodott a megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya, egy adománynak köszönhetően. 



Az adományozó – dr. Deák Csaba, aki maga is szakorvos, de a gyógyítást üzleti vállalkozásában folytatja – elmondta, hogy heti rendszerességgel vesz részt az osztály munkájában, így pontosan látja, hogy minden erőfeszítés ellenére is milyen nehézségekkel küzdenek az orvosok.
A műszerek, berendezések jelentős része elavult – mondta -, cserére szorulna. Azt gondoltam hát, ha megtehetem – és szerencsére igen -, a kollégák segítségére sietek. A laparoszkópiai műtétek technikáját egy műszerekből álló „torony” adja, a monitor ennek fontos része. A jelenlegit lehet egy újabbal, jobbal felváltani a Róma stúdió Kft. által ajándékozottal. Ennek kiváló a képminősége, és egy speciális, sav- és karcálló, optikai üveglap védi.
Ezen az adományon túl azt is elhatároztam – folytatta -, hogy a jövőben, egyeztetett módon, évente egymilliós adománnyal segítem az osztály munkáját.
 
Dr. Hagymásy László és dr. Deák Csaba
 
Dr. Hagymásy László osztályvezető főorvostól megtudhattuk, hogy a hat éve átadott új épületbe 900 millió forint lett volna az új műszerek ára, így anno a régieket hozták át. Ezeket viszont azóta csupán az adományoknak és az esetleges pályázatoknak köszönhetően tudják lecserélni. Szerencsére a legfontosabb felszerelések már igazán minden igényt kielégítenek. Van öt műtőnk – tette hozzá -, de azokból kettő még üres, mert 50-50 millió forint kellene a berendezésükhöz. Pedig, ha elkészülnének, az egész kórház hasznukat vehetné...
Az évi 4000 műtétet, 3000 szülést lebonyolító osztály munkájában az endoszkópos beavatkozások igen fontosak – mondta -, és a betegek javát is szolgálja a lehetőség. A mostani torony húsz éves, és bár egy részét – egy másik adományból – tavaly kicserélték, az új monitor igen jól jött.
A Fejér Megyei Nőkért és Újszülöttekért Alapítvány tavaly összesen tízmillió forintnyi adományhoz jutott – fejezte be -, de természetesen az értelmesen, a betegek számára is jól érezhetően hasznosan elkölthető keret határa a csillagos ég lenne. Várják tehát és köszönik az új adományokat az idén is.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP