MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Schulz István búcsúztatása
2010.03.10.

Eltávozott egy örökifjú, kedves vidám ember, a szakmáját és városát megszállottan szerető építész - írja róla az építészfórum oldala. Szombaton temetik.



Schulz IstvánGazdag, színes életutat járt végig, és örök érvényű jeleket hagyott maga után. A Fejér Megyei Tervező Iroda munkatársa volt harminc éven át, a hőskortól a megszűnésig. Öröm volt nézni szép építészvonalakkal megrajzolt terveit, szabadkézzel húzott, gondos részletrajzait - emlékeznek rá.
 
25 évesen tervezte meg a Balatoni úti szakmunkásképző iskolát, ami a mai ízlés szerint is változatlanul friss erővel hat. Nevéhez fűződik a Lottóház, az egészségügyi szakiskola, kollégiumával együtt, és a mai Székesfehérvár egyik legszebb épülete, a vízpartra telepített, csillagvizsgálós Ifjúság Háza (ma A Szabadművelődés Háza).
 
Munkássága összeforrott Fejér megye és a fehérvári történelmi belváros látható és rejtett emlékeivel. Nevét őrzik a felújított műemlék épületek, az igényesen helyreállított, többévszázados homlokzatok, foghíjbeépítések, a Géza nagyfejedelem tér újszerű házai. Országos jelentőségű munkát végzett az 1980-as években Székesfehérvár Műemléki Rehabilitációs Rendezési Tervének készítésével, a régész, művészettörténész, levéltáros közreműködők munkájának összehangolásával. Az újszerű metodika, a kutatás gazdagsága, az összes belvárosi ház felmérése és az elkészült hatalmas tervanyag ma is példaértékű és példa nélküli, minden műemléki tervezésnek azóta is alapjául szolgál. A szeretettel megtervezett öreghegyi Szent Donát kápolna örök időkre őrizni fogja Schulz István építészi kézjegyét, és most már a hamvait is - fejezi be méltatását a Fejér Megyei Építészek Kamarája.
 
 
 
Szent Donát kápolnaSchulz István búcsúztatása 2010. március 13-án, szombaton 11 órakor lesz a Szent Donát kápolnában (Székesfehérvár, Öreghegy, Donát utca).

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP