MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hatszázmillió a sürgősségi ellátásnak
2010.04.01.

A Fejér Megyei Szent György Kórház TIOP-os, 90 %-ban európai uniós finanszírozású pályázatának támogatási szerződését írták ma alá.



Az eseményen megjelent dr. Balogh Ibolya, a fenntartó Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, és dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter is. A tervezett beruházás összértéke 600 millió forint, melynek 10%-át – önerőként – a megye i önkormányzat biztosítja, fennmaradó részét pedig az Európai Unió.
 
Dr. Szabó László stratégiai igazgatóDr. Jachymczyk György főigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Szabó László stratégiai igazgató mondta el,:a Szent György kórház azon kevés intézmény közé tartozik, ahol a sürgősségi ellátást már csaknem 20 éve önálló szervezeti egységgel biztosítják.
Jó az, hogy mára az egészségpolitika is felismerte az érintett betegek speciális igényeit és az ezek kielégítésére szolgáló feltételrendszer biztosításának nehézségeit. Annak még inkább, hogy ma már kifejezetten a sürgős betegellátás fejlesztését célzó források is elérhetők. Annak viszont talán kevésbé, hogy a forrásokat biztosító pályázat szakmai előkészítésekor senki nem volt kíváncsi a gyakorlatban szerzett tapasztalatokra, a Szent György kórházban szerzettekre sem.
A kórház az uniós fejlesztési források megnyíltával, 2007 végére alapjaitól végiggondolta a térség egészségügyi szakellátásának feladatait, és ennek megoldási javaslataként a fenntartó megyei önkormányzat el is fogadta a térség egészségfejlesztési tervét. Ezen a terven belül a kórházra kidolgozva komplett rekonstrukciós, fejlesztési terv készült, melynek elemeit az intézmény az ismert pályázati forrásokból kívánja külön-külön, de összehangoltan megvalósítani. Erről máig sem tett le a kórház, mert szakembereinek mély meggyőződése, hogy szakmailag megalapozott, és hosszú távon is megbízhatóan szolgálja az ellátandók érdekeit.
 
A miniszter az eseményen elmondta, hogy az összeg nagysága ellenére ez tulajdonképpen csepp a tengerben, hiszen az ország 67 000 kórházi ágyából összesen 1000 tartozik a sürgősségi ellátás alá, és ezekből is csupán 22, amit a projekt érint. Hozzátette még, hogy Fejérben egyébként is nagyságrendekkel nagyobb, több milliárdos értékben valósultak meg vagy indultak hasonló egészségügyi fejlesztések, Fehérváron kívül például Móron, Dunaújvárosban, Enyingen és Sárbogárdon is. No és számos pályázat még döntés előtt áll.
 
Dr. Balogh IbolyaKétségtelen, örülni kell az ilyen részsikereknek is – mondta dr. Balogh Ibolya -, még akkor is, ha a kormánynak az önkormányzatok finanszírozását, forrásait érintő negatív intézkedései nyomán még az önerő előteremtése is komoly nehézségeket okozott. Ha valakik, hát a Szent György kórház és a megye vezetői megtapasztalhatták, milyen az, amikor akár törvénytelen eszközökkel is, de ellehetetlenítik egy intézmény működését. Mert hogy a megyék bevételeinek 2007 óta tartó csökkentése, vagy a kórház póluspályázatának elutasítása (tartaléklistára helyezése) jogszabálysértő módon történt, abban most is biztos – tette hozzá az elnök asszony. Hogy vannak kisebb pályázatok, az nagyon jó – jelentette ki –, de ezekkel legfeljebb egyes részterületek igényei elégíthetők ki. Ez a projekt például 80 %-ban építési beruházást, 20 %-ban eszközbeszerzést finanszíroz, 573 m2 felújítását, valamint 707 m2 új terület felépítését jelenti, de a kórház egészének infrastrukturális és egyéb gondjait nem tudja megoldani, a magyarázat nélkül elvett 11 milliárdot nem képes pótolni.
 
Dr. Jachymczyk György főig.h. és Kővári Attila, Strukturális Alapok Programiroda igazgató
 
A szerődést dr. Jachymczyk György főigazgató-helyettes és Kővári Attila, a Strukturális Alapok Programiroda igazgatója írták alá. A munkálatok a közbeszerzések meghirdetése és a kiválasztások után, a lehető leghamarabb indulnak, a tervek szerint augusztus 1-jével, és 2011. augusztus 31. a megcélzott befejezés.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP