MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Rendőri erősítés
2010.04.02.

81 fiatal, frissen végzett és a megyébe vezényelt rendőrt fogadtak ma rendőri és megyei vezetők a Megyeháza Dísztermében. 



A kinevezések átvételeAz ünnepség azzal kezdődött, hogy a fiatal rendőrök átvették kinevezési parancsaikat, a tanulmányaik során legjobban teljesítők pedig külön jutalmaikat dr. Simon László r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitánytól, illetve a befogadó kapitányságok – Székesfehérvár, Dunaújváros, Mór, Bicske, Sárbogárd, Gárdony – vezetőitől, valamint dr. Balogh Ibolyától, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökétől.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Dr. Balogh Ibolya üdvözli a frissen végzett rendőröketEzt követően az elnök asszony mondott köszöntő beszédet, kiemelve, hogy mindegyiküket kifejezetten várják ott, ahová mennek, hiszen az embereknek elemi igényük van a biztonságra, arra, hogy életüket félelmek nélkül élhessék, vagyonukat élvezhessék. Ha a körülöttük élőkkel sikerül rendőri munkájuk során jó kapcsolatot kiépíteniük, akkor – folytatta – a figyelmükkel arányos rokonszenvet és támogatást fognak kapni tőlük. Sajnos a rendőri munka megbecsültsége ma még nem egészen megfelelő – tette hozzá –, de bízzunk benne, hogy az új kormány nagyobb súlyt fog helyezni a közbiztonság kérdésére, és sokan lesznek a jelenlévők közt olyanok, akiknek Fejér a rendőri karriert, a biztos egzisztenciát, a családot, a letelepedést jelenti majd. Ehhez a megye a későbbiekben is minden tőle telhető támogatást meg fog adni.
 
Dr. Simon László r. dandártábornok azt emelte ki beszédjében, hogy a most következő időszak az iskolában megszerzett ismeretek gyakorlati megvalósításának ideje lesz. A padokban szerzett tudás jó alap – mondta -, de arra a falat már a tapasztalatból kell felhúzni. Legyenek hát munkájuk során kíváncsiak, ne habozzanak kérdezni idősebb kollégáiktól. Érezzenek felelősséget az emberek iránt, de magukra is vigyázzanak, ne vállaljanak fölös kockázatokat. Pályájuk során igyekezzenek mindig megismerni az igazságot, kívánják és cselekedjék a legjobbat, amire csak képesek. Éljék meg szakmájukat, munkájukat hivatásként, legyen a rendőri lét az életformájuk, mert amit választottak, azt így lehet jól, sőt nagyon jól csinálni.
 
Fegyelmezett közönség

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP