Friss a tragikus hír: az egy hónapja Fejér Megye Díszpolgára címet nyert Sobor Antal, sokunk "Tanár Ura" eltávozott. Bár elvesztése fáj, vigasz, hogy gazdag életében örök értékeket teremtett. 

Sobor Antal, József Attila-díjas íróként, festőművészként, nyugalmazott középiskolai tanárként, valamint a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Írócsoportjának vezetőjeként is kiemelkedő munkát végzett a megye kulturális életének gazdagításáért.

1956-ban szerezte meg diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ezt követően visszatért Fehérvárra, ahol előbb általános iskolákban, majd középiskolában tanított. 1971-től 1993-as nyugdíjazásáig a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanára volt, ahol tanár szerkesztőként az iskola újságját is gondozta. Pedagógusi pályáját a

Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésével ismerték el.

De minden hivatalos elismerésnél pontosabban fémjelzi munkáját az, hogy tanári tevékenysége nyomán a magyar nyelvet, irodalmat, kultúrát tisztelő, szerető és ápoló fiatalok ezrei kerültek ki a keze alól. Olyanok, akik azután akár olvasóként is újra találkozhattak vele, hiszen 1961-től kezdődően, pedagógusi munkáját a tollából született számos novella, kötet, napló, regény kísérte.

Sobor Antal azonban nem csupán az irodalom terén igyekezett megmutatni nekünk, milyennek is látta ő a világot, hanem ecsetet ragadva, a festővásznon is rögzítette impresszióit. Csoportos és önálló tárlatain bizonyította közönségének, hogy bár szerényen továbbra is egyszerű amatőrként jelölte meg magát, ő bizony festőként is szuverén, „sobori” világot tárt elénk.

Mindezeken túl, Sobor Antalnak általában is kimagaslóan fontos szerepe volt a megye és Székesfehérvár szellemi életében, közéletében. Szavára, véleményére nem csupán író- vagy képzőművész társai figyeltek, munkájára a Vörösmarty Társaságban, a Szent István Művelődési Házban, vagy a Magyar Írószövetség Közép-Dunántúli Írócsoportjában is igényt tartottak.

 

Sobor Antalt a megye saját halottjának tekinti, és osztozik a család, a barátok gyászában.