MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Geológus emlékpark az erdei iskolában
2010.04.23.

A szokatlan cím egy valóban különleges programnak egy csöppet sem átlagos helyen történt megvalósulását hirdeti. 



Pelikán-ház Erdei Iskola
 
A seregélyesi Pelikán-ház Erdei Iskola – a Dinnyési-fertő peremén – sok tekintetben kitűnik az erdei iskolák hálózatában is, és most – kőparkjára alapozva – az ország első Geológus Emlékparkját is létrehozta, de több más programot is útjára indítana…
 
Kis túlzással, a városban élő és tanuló gyermekek egy része valóban azt hiheti, hogy a kakaót a barna tehénből fejik, annyira kevés az élő kapcsolatuk a természettel. Sajnos a családok jelentős része nem ismeri programként a kirándulást, a természetben együtt tölteni egy-két hetet pedig sem kedvük, sem idejük, sem energiájuk, sem „tehetségük” nincsen. Mindezek okán gyermekek százezrei élnek és nevelkednek távol erdőtől, mezőtől, állatoktól, csillagoktól…
 
 
 
 
Az avatás helyszíneAz erdei iskolák hálózatának tulajdonképpeni célja az tehát, hogy különféle természetközeli programokat kínáljanak az iskolai oktatás kiegészítésére bárkinek, aki ismeretei gyarapítására vágyik. Ehhez persze megfelelő infrastruktúra – épület, berendezés, felszerelés, oktató személyzet stb. – kell, ezért 2007-től kezdődően az Új Magyarország Fejlesztési Terv MNOP-s és KEOP-os pályázatok révén – beruházásra, fejlesztésre – projektenkénti 10-80 millió forintos, akár 100%-os támogatást kínált erre a célra. A négy év alatt kettő és fél milliárd forint került így kiosztásra, ebből 80 millió a már 2003 óta minősített iskolaként működő Pelikán-háznak, amely a Seregélyesi Általános Iskola Alapítványon belül működik.
 
 
 
 
 
Az ünnepség közönségeAz erdei iskolában mára az általános felújításon túl megtörtént az akadálymentesítés, bővítették napkollektoraikat, a talajba hőszivattyúkat temettek, sőt demonstrációs céllal napelemet állítottak a ház áramtermelésébe, és szélkereket is építettek. A csapadékot egy 13 köbméteres tározó gyűjti, locsolásra, a WC-k öblítésére ezt használják. Vagyis, az ide érkező gyerekek itt valóban megtapasztalhatják, milyen egy tudatosan, környezetbarát technológiákkal megépített és működtetett ház.
Az iskolának a keretből természetesen az oktatási projektek, a demonstrációk beindítására, támogatására is jutott. A projektorok, vetítők, laptopok mellett vettek például harminc kerékpárt és négy kenut is, amelyekkel a gyerekek eljuthatnak az új vagy felújított terepi eszközökhöz, mint például a madárfigyelő toronyhoz, a meteorológiai állomáshoz vagy éppen a tematikus földtani parkhoz…
 
 
Paudits Béla, Seregélyes polgármestereA megnyitón Paudits Béla, Seregélyes polgármestere szólt először, kiemelve, hogy az emlékpark Sajtos Jánosnak, a helyi általános igazgatójának 2002-es ötletéből fejlődött a mai formájáig. Reméli – folytatta -, hogy a terveknek megfelelően, hamarosan valóban országos jelentőségű földtani bemutató lesz belőle.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeVan valami rendkívül izgalmas abban – mondta ezt követően dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke –, hogy egy-egy kőzettel a kezünkben az ismert univerzum korának majd’ a harmadát beláthatjuk. Az ásványok, az üledékekbe rejtett fosszíliák világa lenyűgöző, és kellenek az ilyen helyek, amelyek szellemiségükkel felkeltik vendégeikben a kíváncsiságot, a tudomány művelői és a természet nagyszerűsége iránti tiszteletet!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Haas János professzor, a Magyarhoni Földtani Társaság elnökeŐt Haas János professzor, a Magyarhoni Földtani Társaság elnöke követte. Megtudhattuk tőle, hogy a 2008-as (tulajdonképpen 2007-2009 közti) „Föld Éve” világprogramok ötlete is a Nemzetközi Földtudományi Unió konferenciáján született, és a szakma ma is változatlanul fontosnak tartja a Föld sorsával kapcsolatos párbeszédet a társadalommal. Ez a geológiai park tökéletesen illik a hazai társaság céljaihoz, a földtani hagyományok ápolásához és az ismeretterjesztéshez is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Végezetül Sajtos János ismertette az erdei iskola történetét, céljait, terveit, vagyis azt, hogy a Geológus Emlékparkhoz egy tematikus kőpark, valamint egy tájegységi kőzetpark is csatlakozik majd, és hogy ezek kiépítése is elkezdődött már. Megjegyezte, hogy az alig száz embernek – és az iskolának - otthont adó Elzamajor egyszerre van „az isten háta mögött” és a természet csodáinak, izgalmas látnivalóinak kellős közepén is. A Pelikán-ház azon lesz, hogy ezeket a csodákat gyerekek ezrei, tízezrei ismerhessék meg.
Utoljára, de nem utolsósorban Futó János, a földtani társaság területi szervezetének elnöke mutatta be egy rövid séta alatt az emlékpark látnivalóit a közönségnek…
Az ünnepség során a kopjafáknál virágokat, a köponti emlékoszlopnál koszorúkat helyeztek el, illetve emlékfát ültettek a meghívottak. A Geológus Emlékpark kialakításához az iskolának az ELTE Kőzettani Tanszéke, a Magyar Állami Földtani Intézet és a Magyarhoni Földtani Társulat nyújtotta a legtöbb szakmai segítséget, így már egy füzetsorozatot is útjára bocsátottak, amely például Székesfehérváron és környékén kalauzolja az olvasót földtani kirándulásokra. További együttműködésükkel a Pelikán-ház a jövőben szeretné beindítani a „Védett földtani feltárások »örökbefogadási« akciója” projektet, illetve a „Földtani morfológiai mozgalmat” is – jelvénygyűjtéssel színesítve –, hogy ösztönözzék a geológiai értékek megóvását és a geotúra mozgalom fejlődését.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP