MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elismerések a Szent György-napon
2010.04.28.

 A Fejér Megyei Szent György Kórház legnagyobb ünnepét hagyományosan Szent György napján rendezik, az intézmény Romhányi Auditóriumában. A program keretében kitüntetéseket, emlékérmeket adtak át, főorvosi és adjunktusi kinevezésekre került sor.



 
 
- A mindenki által ismert, nehéz helyzet ellenére a Fejér Megyei Szent György Kórház a magyar egészségügy zászlóshajója maradt. Ebben kiemelt szerepe van minden dolgozónak, a főigazgatótól kezdve az orvosokon át az ápolónőkig. Nyugodtan kijelenthetem, nálunk alap, hogy az embereken segítünk még akkor is, ha a források nem is minden esetben állnak rendelkezésre – hangoztatta megnyitóbeszédében dr. Kerkuska László, a Szent György Emlékbizottság elnöke.
 
 
Köszöntőjében, dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kifejtette: a kórházban sokan és sokféle módon végeznek „Szent György-i” munkát. A legenda szerint ugyanis, miután Szent György legyőzte a sárkányt, a hőstett helyén emelt templomban forrás fakadt, aminek vizétől meggyógyultak a betegek.
- A legendából ma leginkább a forrás hiányzik. Illetve, mára már a forrás is buzogni kezdett, ha nem is életet adó vízzel, de legalább a gyógyítást segítő pénzzel, amely aztán falakban, ágyakban, modernebb eszközökben ölthet majd testet. A kórház és a Fejér Megyei Önkormányzat eredményes együttműködésének köszönhetően előbb a sárbogárdi járóbeteg ellátás, majd a székesfehérvári sürgősségi ellátás kapott jelentős „infúziót”, sikeres uniós pályázat révén. Bízhatunk benne, hogy a nyolcmilliárdot meghaladó fejlesztési pályázatunk is hamarosan hivatalos nyertes lesz – jelentette ki dr. Balogh Ibolya.
A folytatásban következett a Szent György napi ünnepi megemlékezés, amelyre ezúttal dr. Bucsi László PhD osztályvezető főorvost kérték fel. Előadásában a mozgásszervi centrumot vezető főorvos saját pályájáról mesélt. Elmondta, tíz éve dolgozik az intézményben, és egy korábbi fogadalmához híven sohasem kívánja elhagyni azt. Megtudtuk, hogy példaképe Dollinger Gyula, aki a magyarországi ortopédia létrehozója volt. Dr. Bucsi László tagja a nemzetközi és alapító tagja az európai ortopéd társaságnak, a magyarországinak pedig elnöke. Pályája csúcsának azt tartja, hogy létrehozták kollégáival közösen a Mozgásszervi Sebészeti Centrumot, amelyet vezethet. Több nemzetközi elismerése van, az első magyarországit idén március 15-én vehette át a Fejér Megyei Közgyűléstől. Kijelentette, erre a legbüszkébb, mert szűkebb hazájától kaphatta meg a dr. Berzsenyi Zoltán-díjat.
Ezután a miniszteri kitüntetések, majd sorban a Szent György emlékérmek, a Kiváló Kórházi Dolgozó, a Főigazgatói Dicséret, a Kiváló Ápoló díjak átadása következett. Főorvosi és adjunktusi kinevezéseket adott át dr. Jachymczyk György főigazgató-helyettes, majd a Szent György-napi pályamunkák eredményhirdetése zárta a rendezvényt.
 
 
 
A kitüntetettek:
Pro Sanitate Díj: Takács Attiláné, (gazdasági ig.h.) Szánti Istvánné, (ápolási ig. h.), dr. Varga István főorvos (Általános sebészet)
Egészségügyi miniszteri dicséret: Varga Judit (oktatási csop. vez.)
Szent György Emlékérem: dr. Bucsi László (Ortopédiai osztály) dr. Karaszi Margarita (Bőrgyógyászat) Fejes Istvánné (Csecsemőosztály), Galambos Ottó (Beruházási főosztály), Móré Erzsébet újságíró (Fejér Megyei Hírlap)
Kiváló Kórházi Dolgozó:
Dr. Jaskó Róbert (Általános sebészet), Ivádyné Érsek Márta (Gyógyszertár), Kovácsné Borsi Erika
(Gyermesebészet) Grigóliát Anna Márta ( Mosoda)
Főigazgatói dicséret:
Dr. Juhász Árpád (Általános sebészet), dr. Orbán Márton (Infektológia), Tóth Józsefné (Szülészet) Kovács Andrea (Pénzügyi osztály)
Kiváló Ápoló:
Kis Sándor Tiborné (I.Belgyógyászat), Palkó Krisztina (Reumatológia), Nagy Imréné (II. Szakrendelő)
Főorvosi kinevezések:
Dr. Balsay Miklós (II. Belgyógyászat), dr. Lévai Katalin (Sárbogárd rendelőintézet), dr. Majzik Ernő (Baleseti sebészet), dr. Mező Izabella (II. Belgyógyászat), dr. Rajháthy Kornél (Baleseti sebészet), dr. Vida István (Fül-orr-gégészeti osztály.)
Adjunktusi kinevezések:
Dr. Baranovics Péter Pál (Baleseti sebészet), dr. Blaskó Ervin (Szülészet), dr. Borsodi Imre (SBO), dr. Csáti Géza (KAIBO), dr. Gajdán László (IV. Belgyógyászat), dr. Horváth Henriette (KAIBO), dr. Kálmán Andrea (Csecsemőosztály), dr. Kövy Katalin (Radiológia), dr. Pásztor László (Higiénikus csoport), dr. Pfiffer Zsuzsanna (KAIBO), dr. Szabó Krisztina Virág (Csecsemőosztály), dr. Varga Tünde (Reumatológia), dr. Wágner Éva (Radiológia).
Szent György-napi pályamunkák
Orvosi kategória
1. dr. Hamvas Balázs (Általános sebészet), 2. dr. Turai Réka-dr. Solymossi Zsuzsa (Csecsemőosztály, Infektológia), 3. dr. Varga Tünde (Reumatológia)
Szakdolgozói kategória 1. André Olga (Szülészet), 2. Bakiné Hodovánszky Erika, Messné Kadlecsik Lídia, Szabóné Bartha Katalin (Molekuláris diagnosztikai laboratórium), 3. Bognár Lászlóné (Csecsemőosztály). Különdíjat kapott : dr. Bánné Pálmai Rita (Addiktológia)
Egyéb kategória: 1. Béresné Zsíros Szilvia-Gárdonyi-Erdő Éva (Baleseti sebészet, KAIBO) 2. Tímár László (Munkavédelmi és Tűzvédelmi osztály), 3. Bércesi János, Szijjártó Pálné (Bér és munkaügyi osztály) Prof. Dr. Romhányi György emlékplakettel tüntették ki dr. Várkonyi Pétert a (a Pszichiátria nyugalmazott osztályvezető főorvosát), és dr. Czinkotszky Jenőt (az Onkológiai gondozó nyugalmazott vezető főorvosát)
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP