MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Deszkák és diákok
2010.05.11.

Azok a bizonyos „világot jelentő deszkák” persze hogy vonzzák a fiatalokat, kezdeti próbálkozásaiknak adott teret a Köfém művház... 



Egy előadásA Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola valamint az ALCOA-KÖFÉM Művelődési Ház az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) támogatásával szombaton rendezte meg a Fejér Megyei Diákszínjátszó Fesztivált, hogy egy 2-3 éve megszakadt hagyományt élesszenek újjá.
 
- Úgy gondoljuk, hogy műfajilag mindenképpen indokolt egy önálló művészeti fesztivált szentelni a színjátszásnak – mondta Simon József, a ház igazgatója. - Így aztán szívesen álltunk a Telekisek terve mellé, és a kapott támogatásoknak köszönhetően – nullszaldóval – otthont tudunk adni az eseménynek. Ami egyébként, nagyon is illik művházunk hosszú távú koncepciójába, stratégiájába! Most sajnos az érettségi időszak illetve néhány szereplő váratlan megbetegedése szerényebbé tette a programot a tervezettnél, de hangsúlyozom, hogy ez csak a mennyiséget érintette, a minőséget nem! Kitűnő hangulatúra sikerült a fesztivál, mind a résztvevők, mind nézőik, mind a zsűri - Lajos Sándor (rendező, újságíró), Kozári Ferenc (színész) és Simon József (KÖFÉM Művelődési Ház, igazgató) – remekül szórakoztak, és aki akart, sokat tanulhatott is a játékokból, elemzésekből.
 
Dr. Balogh Ibolya- Valóban színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő – mutatott rá megnyitójában Shakespeare-re utalva dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke. - Folyamatos „színészi teljesítményünk” is szükséges a mindennapi életben ahhoz, hogy fennmaradjon társadalmunkban a béke, a szolidaritás, magánéletünkben a harmónia, ugyanakkor persze az „alakoskodás” nem válhat életformává, ez ellen a tisztességes ember lelkiismerete tiltakozik is. Az viszont biztos – folytatta -, hogy a színészmesterséggel megismerkedő fiatalok sokat nyernek tapasztalataikkal. Fejlődik beleérző- és alkotókészségük, a való életben is pontosabban ismerik fel majd mások szándékait, reakcióik tudatosabbak lesznek. Megfelelőbben tudják majd alakítani kapcsolataikat, megtanulnak koncentrálni, kooperálni, dönteni, szerepelni. No és persze – nem utolsósorban – kulturális érdeklődésükre is jótékonyan hat egy ilyen elfoglaltság...
 
A fesztivált (amit egyébként drámapedagógiai szituációs játékok is színesítettek) végül a Teleki Blanka Gimnázium „Tedi” csoportja nyerte (felkészítőjük Láposi Anita volt), a második a Kodolányi középiskola „Szín-padka” csapata lett (Bobory-Michna Boglárka felkészítésével), a harmadik pedig a Comenius Angol-Magyar Gimnáziumának színköre (Geszlerné Hollósi Kornélia irányításával).
 
Értékelés, megbeszélés

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP