MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szerda reggel a helyzet...
2010.05.19.

Bár az idő javulni látszik, a vízgyűjtő területekről még érkezik utánpótlás, és az árvízi helyzet sokfelé kritikus. Helyzetkép szerda reggel:



Több családot ki kellett telepíteni Bicskén [MTI]
A felduzzadt, áradó Szent László patak húsz lakóépületet veszélyeztet Bicskén; a 70 centiméter magas vízzel körülvett házakban lakó családokat kedden a Csokonai iskolába telepítették ki. A Kanizsai utcából már hétfő este ki kellett telepíteni három családot, de a városban három utcában veszélyezteti a víz a lakóépületeket.
Kritikus a helyzet a település határában húzódó, 28 hektáros Mányi halastórendszernél, az 1-es tó gátja szorul megerősítésre. Mintegy kétszázan dolgoznak a gát magasításán. A helyi lakosok segítséget kaptak a vám- és pénzügyőrségtől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságtól, a bicskei kapitányságtól és a helyi vállalatoktól is. A helyzet azért kritikus, mert ha átszakadna a gát, a kiömlő víztömeg Bicskén három utcát, a Szent László patak völgyében pedig három települést veszélyeztetne.

Gátépítés és állatmentés Fejér megyében [Lánglovagok.hu]
A megáradt patakok miatt folyamatos az árvízi védekezés Mány és Mór közelében, valamint Székesfehérváron. A mányi-tó védelmére épült nyúlgát fölött átbukott a tó vize, amely a nem messze lévő Szent László patakba folyik. A néhány kilométerrel távolabb lévő házakat árvíz fenyegeti, ezért a tó gátjának megerősítésére a rendőrség segítségét kérték. A gáton dolgozókhoz a bicskei rendőrök mellett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságról tizenhat önkéntes - köztük nyomozók és irodai alkalmazottak is - csatlakoztak.
Mór környékén a kiöntött halastó miatt szintén több önkéntes rendőr - Székesfehérvárról, Sárbogárdról és Gárdonyból – zsákolta a homokot.
Bakonycsernyén a Gaja-patak visszatért a medrébe.
A hétfőn még a külvilágtól elzárt Balinka kedden már Mecsér felől megközelíthető volt, Bodajk irányából azonban továbbra sem lehet behajtani.
A Gaja-patak Székesfehérvár több pontján kilépett a medréből. A Székely utca mögötti zártkerteknél kitelepítették a hétvégi házakban élőket. A kilenc férfi és a négy nő - köztük egy állapotos asszony – elszállásolását a kríziskezelő központ segítségével oldották meg. A hétvégi házaknál tartott állatokat – kutyák, macskák, kecskék, szárnyasok és egy disznó – a derékig érő vízből az állatvédők mentették ki.
Fejér megyéből az elmúlt 72 órában viharkárok miatt már mintegy 500 bejelentés érkezett túlnyomó részt fakidőlések miatt, ebből háromszáz esetben a székesfehérvári tűzoltók segítségére volt szükség.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP