MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

VVSI átadás
2010.07.09.

A megyei közgyűlés július 1-jei döntése értelmében a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. vezetője Müller Sándor, a Közgyűlés Fideszes tagja lett. Tegnap, hivatalos beiktatása is megtörtént. 



 
Döbrentei Gábor, Müller Sándor és dr. Balogh IbolyaA sportiskolát felkereste dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, aki az összehívott munkatársak előtt elmondta, hogy a nonprofit kft. működésével igen elégedett lehet mindenki, minden egyéb körülmény, politikai ellenvélemény dacára.
Az önkormányzatiság leggyalázatosabb négy éve volt a megelőző időszak - mondta -, és a dolgozóknak, köztük természetesen Döbrentei Gábor korábbi vezetőnek is köszönhetően, mégis sikerült a VVSI-t életben tartani!
 
Most új idők jönnek - folytatta -, erős megyék, bennük erős, megyei kormányhivatalok létrejöttét lehet várni, és ő személy szerint arra is vár, azt is reméli, hogy megszületik majd a Velencei-tó komplex hasznosításának, fejlesztésének állami koncepciója is. Ezt a parlament Sport- és turizmusbizottságának jelenlegi elnökétől is kifejezetten kérte, minapi beszélgetésükön.
Végül azzal fejezte be, hogy ő a továbbiakban is megad minden támogatást ahhoz, hogy a VVSI ne váljon üzleti kalózkodások áldozatává (ahogy a sukorói oldal is járt volna a kaszinóprojekt kapcsán), hanem eredeti küldetésében, a sportolás és a szabadidő kulturált, egészséges eltöltésében kínálhasson alternatívát a megye és az ország polgárainak. Ehhez kívánt az új igazgatónak és a mellette tanácsadóként továbbra is értékes tapasztalatokkal bíró volt vezetőnek sok sikert.
 
VVSI munkatársak, vendégekEzután Müller Sándor mutatkozott be azoknak, akik ilyen mértékig még nem ismerték volna.
53 éves vagyok - kezdte -, két felnőtt gyermekkel, tanári diplomával, sportolói és közgyűlési képviselői múlttal (ennek mandátumát éppen az igazgatói megbízás okán adta vissza) és fiskális szemlélettel. Sok mindent építettem fel és vittem végbe a két kezemmel és a magam fejével, szeretem tehát tisztán látni, mi mibe kerül és mit eredményez.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne látnám át, nekünk itt a VVSI-nél évtizedekben kell gondolkodnunk, ha a valóságos eredményekről beszélünk. Mert a napi testnevelés bevezetése és ehhez kapcsolódóan az ilyen sportkomplexumok szolgáltatásai majd csak tíz-tizenöt év múlva éreztetik hatásukat igazán az akkori fiatalok generációjában. Szükségesek hát, nagyon is az ilyen helyek, és én azon leszek, hogy a VVSI minél jobb erőben, több lehetőséget kínálva maradjon meg!
Tudom persze - fejezte be -, hogy jelen megbízásom egyelőre csak az év végéig tart. Hiszen azután a nonprofit kft. működési formát valamilyen önkormányzati vagy állami háttérrel való működés is felválthatja, lehet, hogy számos problémára ez lenne a megoldás...
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP