MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Államalapítónk ünnepén
2010.08.19.

Az egyházi ünnepségek előtt egy nappal, 19-én a megyei és a városi önkormányzatok közös megemlékezésére került sor a Megyeházán és a Szent István szobornál. + VIDEÓK



 
A faragványok elrendezése
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az ajándék átvétele - dr. Balogh Ibolya, Vasadi Gusztáv
A résztvevők a Megyeháza első emeleti aulájában gyűltek össze délután fél egyre, hogy ott a megyei Közgyűlés nevében dr. Balogh Ibolya elnök átvehesse a koronázási ékszerek fából elkészített utánzatát. A munkával Vasadi Gusztáv, erdélyi fafaragó művész ajándékozta meg a megyét, az alkotót magát pedig Kiss István, Lepsény polgármestere mutatta be. Mesélt családja viszontagságairól, hazatelepülésükről, és ecsetelte azt a máig nem szűnő, hazafias lelkesedést, amely már eddig is számos, a mostanihoz hasonló másolat ingyenes elkészítésére és odaajándékozására késztette a fafaragó mestert.
 
 
Dr. Balogh Ibolya, köszönő beszédében elmondta, hogy éppen néhány napja, a III. Béla Lovagrendtől vehetett át az egyházmegye hasonló ajándékot, a koronázási palást festett mását. Hangsúlyozta, hogy az ilyesfajta munkáknál, ajándékozásoknál a legnagyobb érték nem is feltétlenül maga a tárgy – hisz annak létezik történelmi eredetije -, hanem az a szellem, buzgalom, hit, tenni akarás és jó szándék, ami az utánzatok elkészítése mögött áll. Az ilyen gesztusok teremtenek hidat – folytatta – a nemzeti múlt, hagyományaink, a történelem tanulságai és a jelen problémái, tennivalói közt.
 
 

Az utánzatok átvételét követően a megye és a város megjelent vezetői a Szent István szobornál, díszőrség és a történelmi zászlók jelenlétében helyezték el koszorúikat a talapzaton. Az alkalomhoz illő prózai műsorról és a zenei kíséretről Tűzkő Sándor színművész és a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar gondoskodtak.
 
A tisztelgők sorfalaVarjú Mihály, Tiborcz Péter, Balogh Ibolya, Balsay IstvánCser-Palkovics András, Vargha Tamás, Brájer Éva
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A közös ünneplés délután háromnegyed ötkor folytatódott a Nemzeti Emlékhely Szent István Mauzóleumánál, ahol a megye nevében dr. Balogh Ibolya, a város nevében pedig Vargha Tamás országgyűlési képviselő mondott beszédet, a műsort Tűzkő Sándor, Berki Lilla népdalénekes és a Tilinkó Zenekar szolgáltatta.
 
Dr. Balogh Ibolya a Romkertben mond beszédet
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az elnök asszony kijelentette beszédjében, hogy Szent István öröksége máig ható, abból merítve, a magyar nép mindig talpra állt viharos történelme során, és mindig erősebb lett. Belőle a mai kor emberei is csak tanulhatnak, legfőképp azt, hogy a nemzet felemelkedésének alapja a törvények betartása, az elesettek segítése, a becsület, a hit, az alázat. És, hogy hinnünk kell magunkban, magyarságunk, a közösség építő erejében!
Dr. Balogh Ibolya, utóbbi négy évére visszatekintve úgy fogalmazott, hogy az alatt mindvégig arra törekedett, hogy méltó legyen a Szent István-i örökséghez, becsülettel végezze el mindazt a munkát, amire lehetősége volt. Hogy a kórház fennmaradhatott és működhetett, hogy a gyermekotthonok megszépülhettek, hogy a sukorói partot nem kótyavetyélhették el számító politikusok, néhány az eredmények közül.
Ő a jövőben is a megyéért, a megyében élőkért fog dolgozni – fejezte be -, és bízik benne, hogy a Szent István örökségét ápoló és példaként maga elé állító új kormányzat is a nemzet, a teljes magyarság érdekeit tartja majd szem előtt.
 
 
 
Vargha Tamás országgyűlési képviselő (a Fidesz megyei listavezetője az októberi választáson) ezt követően elmondta, hogy Szent István üzenetének rendkívül fontos része az, hogy biztos alapokon álló államot csakis a törvények, a jog megtartása és megtartatása mentén lehet építeni. Ugyanígy fontosak azok az erkölcsi értékek, amelyek a társadalom kohézióját adják, és amelyeket államalapítónk a kereszténységben látott testet ölteni. Végezetül, nem kevésbé fontos az egyes állampolgárok hite és mindannyiuk összefogása ma, azért, hogy egy felemelkedő, erősödő nemzet építésének legyünk a részesei.
 
A beszédek elhangzása után a megjelentek egy-egy szál virágot tettek kegyeletük és tiszteletük jeléül az államalapító szarkofágjának lépcsőjére.
 
Egy-egy szál virág a szarkofág lépcsőjére...
A 20-i egyházi megemlékezés ma a Székesegyházban ünnepi, püspöki szentmisével kezdődött fél tizenegykor, majd körmenettel, Szent István sírjánál koszorúzással, végül az új kenyér megáldásával zárul Spányi Antal megyés püspök és Viniczai Tibor megbízott polgármester közreműködésével.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP