MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nyertes ügy
2010.09.02.

Kihirdették a Pécsi Tudomány-egyetem kollégiumában lévő húsz hallgatói férőhelyre kiírt pályázat eredményét a Megyeházán. A jogosultságot igazoló dokumentumokat Törő Gábor az elnöki feladatokat ellátó alelnök adta át a sajtó jelenlétében.



16 éve élhetnek Fejér megye fiataljai a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeinek pályázat útján való elnyerésének lehetőségével. Fejér Megye Közgyűlése 1993 tavaszán fogadta el azt a határozatot, amely szerint megállapodást kötött az akkori pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemmel, hogy a Szántó-Kovács János Kollégiumban 20 férőhelyet vásárol. Majd ez év júliusában döntöttek még arról is, hogy a legrászorultabbak pályázat útján jussanak férőhelyhez. A pályázatokat a Fejér Megyei Önkormányzat Oktatási Bizottsága bírálta el 2010. szeptember elsején.
 
 
 
A tanulmányaikat 2010/2011–es tanévben megkezdő 20 nyertes pályázónak-köztük jogász, történész, mérnök, tanár szakos hallgatónak - Törő Gábor elnöki feladatkört ellátó alelnök és Molnár Krisztián aljegyző gratuláltak és adták át a jogosultságot igazoló dokumentumokat a Megyeháza Címertermében.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP