MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Újra igazgat a hivatal...
2010.09.16.

Szeptember 1-jével újjáalakultak a megyei közigazgatási hivatalok, a Fejér megyei szervezet várható teendőiről és a kormányhivatali átalakulásról az új vezető tartott sajtótájékoztatót. 



Sajtótájékoztató a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal tanácstermében 2010.09.16-án- A parlamentáris demokrácia legjelentősebb közigazgatási átalakítása kezdődik meg ezekben a hónapokban – mondta dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. - Két éve már, hogy a regionális hivatalok – melyek törvénysértő módon alakultak meg – nem gyakorolhattak törvényességi felügyeletet az önkormányzatok ügyeiben, és ennek számos folyománya lett. Elsőként is az, hogy jelentős hátralékot kell ledolgoznunk, és újra el kell kezdenünk a jogszabályi segítségnyújtást is, főképp a kisebb települések számára. Jogszabályi „dzsumbuj” van ugyanis, és igazából nem lehet elvárni egy kistelepüléstől, hogy a maga korlátozott lehetőségeivel naprakész törvényismerettel intézze az ügyeit. Amelyekben egyébként ismét másodfokú hatóságként, azaz fellebbezési helyként szerepelünk, végül pedig – visszatérve a közigazgatási átalakuláshoz – a január 1-jével felállítandó kormányhivatalok szervezését is végeznünk kell!
Ez utóbbival a közigazgatás rendszerének ésszerűsítése, „ügyfélbarátabbá” tétele a cél. Az, hogy az állampolgár valóban „egy ablaknál” tudja intézni a dolgait, ne kelljen az ügyeivel és irataival házról-házra vándorolnia. Ehhez persze szükséges az, hogy az eddig decentralizáltan működő különféle hatóságok, szervezetek munkáját összehangoljuk, „egy ernyő alá” hozzuk őket, mind az ügyintézés rendjét, mind a technikai hátteret illetően.
A különféle hivatali helyszínek felmérése már folyamatban van, és más tekintetben is napról-napra előrébb jutunk a munkával, de meg kell még várni számos jogszabályi változtatást, és még az sem dőlt el, hogy ténylegesen hol lesz a fizikai helye ennek az ügyintézésnek. Ami biztos, hogy a megyékben a megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban lesz ilyen ügyintézés, azaz nálunk Fehérváron és Dunaújvárosban.
Dr. Balogh Ibolya hivatalvezetőSzeptember 14-én született egy kormányhatározat, amelyik meghatározza, mely területek tartoznak majd a megyei kormányhivatalok alá. Ezek a területi igazságügy, a megyei mezőgazdasági szakigazgatás, a megyei mezőgazdaság és vidékfejlesztés, a földhivatal, a regionális egészségbiztosítás, a regionális nyugdíjbiztosítás, a regionális munkaügy – központok és felügyelőségek -, a regionális munkavédelem, a fogyasztóvédelem regionális felügyeletei, a regionális kulturális örökségvédelem, a regionális ÁNTSZ, a kereskedelmi engedélyezési hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági szervezetei, a regionális közlekedési hatóságok és a regionális oktatási hivatalok.
Összegezve – fejezte be Balogh Ibolya -, a cél az, hogy még az ellenőrzésekben is segítő szemléletű, az állampolgárok közérzetét javító szervezetet hozzunk létre, hogy a „söralátéten” történő adóbevallás és az ehhez mérhetően egyszerű és gördülékeny közigazgatási bürokrácia valóság legyen. Ehhez kérjük a média segítségét is, mert szándékunk szerint a tájékoztatás és az állampolgárokkal fenntartott állandó kapcsolat is fontos része lesz tevékenységünknek.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP