MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A cél a biztonság
2010.10.04.

A nyugati országrészben működő katasztrófavédelmi igazgatóságok, tűzoltóságok és polgári védelmi kirendeltségek vezető munkatársai tanácskoztak teendőikről... 



Tíz megye (Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) katasztrófavédelmi igazgatói, hivatásos-, önkéntes- és létesítményi tűzoltóságainak parancsnokai, valamint polgári védelmi kirendeltség-vezetői - közel 180 fő - vettek részt azon az országrészi értekezleten, melyet dr. Bakondi György tű. vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója tartott ma a Megyeházán.
 
Dr. Hoffmann Imre, Dr. Bakondi György, Töttős Györgyi
 
Az értekezlet utáni sajtótájékoztatón a főigazgató mellé dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, a szervezet főigazgató-helyettese és Töttős Györgyi szóvivő ültek ki az asztalhoz. Mint Bakondi György elmondta, csupán néhány napja került sor hasonló értekezletre Szolnokon is, a másik országrész katasztrófavédelmi szakmai vezetői számára, és mindkettő célja azonos volt: egyrészt áttekinteni az utóbbi idők tapasztalatait a megelőzést, védekezést, jogszabályi környezetet illetően, másrészt válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek a vezetőkben a kormányzat "szemléletváltást" ígérő és sürgető kezdeményezéseire merültek fel.
A cél a hatékonyabb, jobban működő rendszer kialakítása, az életpálya-modell feltételeinek megteremtése, a képzési rendszer korszerűsítése és a korosztályi összetétel egészségesebbé tétele.
Mint kérdésekre válaszolva elmondta még a főigazgató, mindezek természetesen szervezeti változásokat is jelentenek majd, és persze a jogszabályokat sem lehet érintetlenül hagyni. Egyedülálló például az, ahogy a még aktív, legtöbb tapasztalattal bíró szakemberek a nettó jövedelmüknél magasabb nyugdíjjal mehettek és mentek el a katasztrófavédelemtől az előző kormánynak köszönhetően...
Ezzel együtt is, szükséges persze az, hogy a hivatásosok tervezhető életpályát és karriert futhassanak be, ehhez megfelelő képzéshez juthassanak, és ne legyen szükségük megélhetésük biztosításához másod- vagy harmadállások vállalására...
Ugyanakkor sok minden nem pénz dolga, a technikai eszközök megfelelő tervezésével és beszerzésével működőképes, mégsem pazarló hátteret lehet például teremteni a munkához.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP