MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Prima Díj – ötödször a megyében!
2010.10.19.

Az 5. Fejér Megyei Prima Díjjal kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót Varga István, a VOSZ Fejér megyei elnöke a Megyeházán... 



Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
Az asztal körül a tizenkét jelöltön és a fő szervezőn kívül Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is helyet foglalt, aki köszöntőjében igazán örömtelinek nevezte azt, hogy a jelen gazdasági nehézségei ellenére is sikerül forrást, támogatókat szerezni egy ilyen elismeréshez, rendezvényhez. „Bár négy kerékkel kátyúban állunk – mondta -, a legfontosabb dolgok közé tartozik az, hogy azokat, akik a mindnyájunknak fontos – az ország, a megye, a város számára jelentős - értékeket megteremtik, méltó erkölcsi és – ha lehetséges – anyagi elismerésben részesítsük. A kiemelkedő teljesítmények mellett nem szabad szó, tiszteletadás nélkül elmenni. A megyei önkormányzat ezért minden ilyen kezdeményezést, lehetőségeihez mérten, egyértelműen támogat.”
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Varga István, a VOSZ Fejér megyei elnökeŐt követően Varga István beszélt, elmondva, hogy idén először, már itt, a sajtótájékoztatón bemutatják a tizenkét Különdíjas jelöltet. Közülük kerül majd ki a három Fődíjas és az egy Közönségdíjas is, de mindnyájan komoly elismerésben részesülnek.
Azzal folytatta, hogy 2010-ben – 2008-hoz és 2009-hez hasonlóan – Nagy Benedek szobrászművész 20 cm-es plakettjét kapják a Fődíjasok - az 1 millió forint pénzbeni díjazás mellé.
Visszatekintve elmondta még, hogy az elmúlt négy év díjátadó ünnepségein eddig összesen 12 millió forint értékben, 12 Fődíjas vehette át az 1-1 milliós csekket, a Príma Különdíjasoknak átadott tárgyi felajánlások pedig meghaladták az 5 millió forintos értéket.
A Príma Díj kimagasló rangját jelzi – mondta Varga István -, hogy napról-napra mind többen bejelentkeznek, felajánlva támogatásukat. Cukrász, pék, nyomdász, éttermes, szállodás, optikus, üveges, autókereskedő, kertész, bútorgyártó, ékszerész, ásványvíz-szolgáltató, kozmetikus, órásmester, virág-kereskedők, utazási iroda, bankár, oktató, fűtésszerelő, ...és még sokan mások veszik ki a részüket a díjazásból.
Ma már minden megyében megrendezik a Prima Díjátadó gálaestet – folytatta a VOSZ elnöke -, köszönhetően a vállalkozóknak, a bankoknak, az önkormányzatoknak, a sajtónak. Külön köszöni dr. Guseo Andrásnak, a 2008-as Prima Díjasnak megismételt, jelentős pénzbeli felajánlását. Fehér László nemzetközi hírű festőművész egy 100 ezer Ft értékű szitanyomatot adott át, Flaschner Kálmán 12 db. kelyhet kínált fel, további ajándékokat például a Magyari Kft, a Pannonia Kert, a Publo Ajándék, a Zalacsányi Kastély és sokan mások...
A díjhoz kapcsolódó 2010-es újdonság az, hogy Fejér megye részéről idén négy „Országos Év Vállalkozója” lesz (ők Budapesten, a Művészetek Palotájában vehetik majd át a díjat), továbbá tizennyolc megyei kitüntetett (ők a november 26-i, székesfehérvári Prima Gálaesten vehetik át a díjakat).
A Közönségdíjra térve elmondta Varga István, hogy 2009-ben összesen 48 712 szavazat érkezett (ebből 22 600-at az Alba Regia Atlétikai Klub kapott), idén pedig a nyomtatott sajtón - „FehérVár” hetilap, Fejér Megyei Hírlap és a „Hírváró a jóHírhozó” havilap - kívül már három helyen lesznek leadhatók az online szavazatok is, a www.fmh.hu és a www.hirvaro.hu webhelyeken kívül a www.fehervartv.hu címen is.
Ünnep lesz tehát 2010. november 26-án 17 órakor, a kiemelkedő emberi teljesítmények ünnepe fejezte be ismertetőjét.
 
A Megyei Prima Díj 2010-es jelöltjei
 
Idén több mint 100 jelöltből választották ki a 12 jelöltet és Különdíjast, kategóriánkénti sorrendben:
 
Magyar irodalom:
1.) Bobory Zoltán - költő, a VÁR kulturális és közéleti folyóirat főszerkesztője, a Vörösmarty Társaság elnöke ( Székesfehrévár )
2.) Móser Zoltán – író, fotóművész (Bicske)
 
Magyar színház- és filmművészet:
3.) Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros (Knódel Mária igazgató)
 
Magyar képzőművészet:
4.) Acsa Szücs Imre, festő (Gárdony)
 
Magyar tudomány:
5.) dr. Horváth Lajos szemész főorvos (Székesfehérvár)
 
Magyar oktatás és köznevelés:
6.) Talentum Református Általános Iskola, Székesfehérvár (Pojányi Balázs igazgató)
 
Magyar építészet és építőművészet:
7.) Igari Antal megyei főépítész (Székesfehérvár)
 
Magyar sajtó (kivéve a politikai jellegűeket):
8.) J. Mező Éva - újságíró, filmrendező (Székesfehérvár)
 
Magyar népművészet és közművelődés:
9.) Illyés Endréné - a Szent István Király Múzeum restaurátor-műhelyének vezetője, Babaház Múzeum (Székesfehérvár)
 
Magyar zeneművészet:
10.) United együttes (Székesfehérvár)
11.) Horányi Ottília karnagy (Prímavera kórus), zenepedagógus (Székesfehérvár)
 
Magyar sport:
12.) Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia (Felcsút)
 
A közönségszavazás a holnapi nappal indul, a Gála helyszíne még nem dőlt el véglegesen.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP