MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Méltó Gála
2010.11.04.

Nemes célért, a vörösiszap károsultjainak megsegítésére gyűltek nézők a Vörösmarty Színházba. A „Fejér Szikrák” Jótékonysági Gála az ügyhöz méltó színvonalúra sikerült. 



A telefonok fogadásAz est segítői – ismert közéleti személyiségek – már a műsor előtt asztalhoz ültek a színház előcsarnokában, hogy a Fehérvár TV párhuzamos közvetítése alatt befutó adományfelajánlásokat telefonon fogadhassák. Mellettük segítők foglaltak helyet, hogy az adminisztrációt gördülékenyebbé tegyék.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vasvári CsabaA színpadon az első szereplő Vasvári Csaba színművész, a színház igazgatója volt, aki József Attila „Számok” című versét szavalta el, az egyes ember gyengeségét és az összefogás erejét mutatva fel.
 
Drahos Béla és a kamara szimfonikusokŐt Drahos Béla fuvolaművész követte az Alba Regia Szimfonikusok Kamarazenekarával, és az aranyfuvola a reflektorok fényében nem csupán csillogott, hanem nemes anyagához méltón is szólt. Persze mit is várhatnánk attól a művésztől, aki tizenkét évesen már első fuvolás volt a kaposvári színházban, és azoktól a zenészektől, akiknek több mint egy évtizede a vezetője?
 
Kósa Claudia és Cézár MárkMakovek Renátó, Kőrösi Ágnes, Szilner Konrád, Képli VivienUtánuk a bodajki Hang-Szín-Tér művészeti iskola ifjú táncosai jöttek, előbb Kósa Claudia és Cézár Márk a „Szomorú Vasárnap” balett etűddel, majd két újabb pár, Makovek Renátó és Kőrösi Ágnes, valamint Szilner Konrád és Képli Vivien igazán vérpezsdítő latin táncokkal. Hiába, hogy még csak tanulják a táncot, a néző szemében vérprofinak tűntek a színpadon, és ehhez mért tapsot is kaptak.
 
Vargha Tamás, Lenner András, Cser-Palkovics AndrásMindezek után Vargha Tamást, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökét, Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármesterét és Lenner András devecseri képviselőt szólították a függöny elé.
Mint Vargha Tamás elmondta, Fehérvár ezer éve a megye szíve, nincs hát semmi különös abban, hogy város és megye együtt mozdult, amikor a gátszakadás és a katasztrófa híre megérkezett. A felajánlások szinte az első perctől érkezni kezdtek, művészektől is, vagyis igazából akár több estényi gálaműsort is össze lehetett volna állítani a szerda esti mellé. A történtek azt bizonyítják, hogy egy jó célért, bármilyen nehéz helyzetben is, de egy emberként állnak ki rengetegen, jó lenne, ha ez az egység nem csak a bajban, hanem a „szürke hétköznapokban” is megmutatkozna. Az este másik célja pedig az adománygyűjtésen túl az, hogy erőt adjunk a kárt szenvedetteknek ahhoz, hogy újjáépítsék életüket.
Cser-Palkovics András azt emelte ki, hogy bár senki nem gondolta, hogy a megye és a város együttműködésének éppen egy jótékonysági akció lesz az első állomása, az élet kikényszerítette ezt. Mert a megyének és Fehérvárnak, mint a régió központjának erkölcsi kötelessége is az ilyen alkalmakkor azonnal mozdulni, segíteni. Hogy ez megtörténhetett, azért nagyon sokaknak jár köszönet – tette hozzá. És bár egyéb, hasonló célú előadások a napokban is zajlottak, a telefonok most is csörögnek, a segítőkészség még élénk az emberekben. Fontos lenne – fejezte be -, hogy ez a segíteni akarás ne szűnjön meg, ne tűnjön el az első hetek, hónapok múltán, mert az elöntött térségnek még hosszú és kemény munkára kell számítania.
A devecseri polgármester leveleŐket Lenner András képviselő követte, aki Devecser polgármesterének,Toldi Tamásnak az üzenetét hozta el és olvasta fel. Hangja az események újbóli felidézése közben meg-megcsuklott, az olvasást többször is meg kellett szakítania... A kis levélképre klikkelve Ön is elolvashatja a levelet.
 
Fláre BeásUtánuk egy devecseri kötődésekkel is bíró roma népzenei együttes, a Fláre Beás lépett fel. Négy szimpatikus, fiatal zenészt hallhattunk, akik jókedvvel, közvetlen stílusban adtak ízelítőt az autentikus roma muzsikából.
 
 
 
 
 
 
 
 
A kórház és az ökumenikusok kórusaEzután a Fejér Megyei Szent György Kórház kórusa és az őket kiegészítő székesfehérvári ökumenikus kórus énekelt Dóczi István karnagy vezényletével és Tóka Szabolcs zongorakíséretével.
 
Bágyi Balázs és Cserta Balázs
 
  
 
 
 
 
 
A következő műsorszám igazán különleges volt, Bágyi Balázs és Cserta Balázs duója lépett fel, szaxofonon és dobon adva elő egyszerre keleties és dzsesszes, improvizatív zenéjüket. Élvezet volt hallgatni őket, a nézők bizonyára úgy gondolják, hogy érdemes volt a két zenésznek összebútoroznia, jó produkció jött ki belőle.
 
Szedtevette zenekarEzután a Szedtevette zenekar lépett a színre, a négy zenész muzsikája jó hangulatot teremtve ágyazott meg az Alba Regia Táncegyüttes Szenior Csoportjának. Az „öregek” a már vastagodó derekak és az őszülő bajszok ellenére úgy ropták, ahogy a nézők közül biztosan kevesen tudták volna, rajtuk csak az őket követő martonvásári Százszorszép együttes hat táncosának pörgése tett túl, hiába, az ifjú kor is kötelez…
 
Szalai Csilla
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A folklórról az operára váltott a műsor Szalai Csilla magánénekessel, aki igazán megkapó, rózsaszín dámaképp vonult a színpadra, és töltötte be hangjával, élénk színészi játékával, gesztusaival, mimikájával a nézőteret, a Sevillai borbélyt idézve.
 
A Tolcsvay TrióA Tolcsvay Trió és Dávid Roland
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A szünet előtti utolsó fellépő a Tolcsvay Trió volt, akik vérbeli profiként, három gitárral idézve meg egy sokkal tágasabb hangzást, adták elő az együttes régi, legendás számait, és akikkel aztán Dávid Roland is színre lépett, a Nemzeti dalt énekelve el. Roland jó hang, jó arc az ilyen szerepekhez, ha kell halk, ha kell zengő vagy szárnyaló, bizonyára sok musical van még benne.
 
A Pán Péter táncjátékA szünet után Sohaország díszletei tűntek fel a Pán Péter táncjáték részletéhez, amit a KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Táncművészeti Iskola növendékei adtak elő. A rengeteg gyerek a színpadon, és az a fegyelem és tudás, amivel táncoltak, igazán megkapó volt, biztos, hogy az egész darabot is érdemes megnézni, legközelebb november 30-án, december 1-jén és 2-án lesz a nézőknek módja erre.
 
Kabaré részlet
Pán Péter után a Kabaré következett, a musicalt nem kell bemutatni, a látottakhoz csak annyit lehet hozzátenni, hogy a gálaműsor a valódi színházi élményt produkálta, élvezet volt nézni, hallgatni a darab klasszikussá vált dalait.
 
Dávid Roland, Kövi Arthur BálintA hajrában aztán ismét jött Dávid Roland, most Kövi Arthur Bálint csellóművésszel, és bizony a Pink Floyd „Fala” bitangul jól szólt gitáron és csellón, Roland pedig ismét kitett magáért, kiválóan énekelt.
 
Godspell részlet
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Utolsó műsorszámként de nem utolsósorban a „Godspell” című musicalből kaphattunk ízelítőt, a darab bemutatója december 17-én lesz Fehérváron, és sok jót ígér! A cím szójátéka a gospellel nyilván nem véletlen, aki szereti ezt a kitárulkozó, lelkes és dinamikus vallási zenét, annak feltétlenül meg kell néznie a darabot, ami a „Jézus Krisztus Szupersztár”-ral egyszerre született és lett klasszikus.
 
Finálé 
Az est záróakkordja a szereplők nagy csoportjának és a bevonható nézők közös éneklése volt Máté Péter „Azért vannak…” című dalával.
 
Mindent egybevetve igazán remek, színvonalas lett a gála, és hogy ez számokban hogyan fejezhető ki pontosan, arról is hírt adunk hamarosan OLDALUNKON.
Az adománygyűjtő számlaszámok (ugyanott olvashatók) még élnek, és várják a segíteni kész emberek felajánlásait.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP