MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megyei Prima Gála
2010.11.29.

Megválasztották az idei Megyei Prima Díj nyerteseit, az elismeréseket gálaünnepség keretében ismertették és adták át nekik. +FOTÓGALÉRIA



Mint arról korábban már mi is hírt adtunk (a sajtótájékoztatót éppen a Megyeházán tartották), az idén is kiválasztották azokat a díjra jelölteket, akik a maguk területén - irodalom, színház- és filmművészet, képzőművészet, tudomány, oktatás és köznevelés, építészet és építőművészet, sajtó, népművészet és közművelődés, zeneművészet, sport - kiemelkedő teljesítményt nyújtottak ebben az évben.
A jelöltek
A jelöltekre több médiumon keresztül is lehetett szavazni, az összesítések után a három fődíjat Bobory Zoltán irodalmár, a Talentum Református Általános Iskola, valamint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia nyerte el, Igari Antal megyei főépítész pedig közönségdíjas lett.
 
 
Vargha Tamás, megyei közgyűlési elnök - KLIKK A FOTÓGALÉRIÁRA!Az ünnepségen köszöntőt mondott Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is, aki szerint a Prima Díj és rendezvénye kiemelkedik az egyéb társadalmi-társasági események közül, alapvető célja ugyanis a nemzet – esetünkben a megye – minden polgára előtti példamutatás.
Életünk kezdetén világmegváltó tervekkel indulunk útnak - folytatta -, és bár később megalkuszunk korlátainkkal, megmarad bennünk a vágy, hogy nyomot hagyjunk magunk után, kivívjuk mások tiszteletét, szeretetét. Megkeressük hát azt a munkát, hivatást, amiben isten adta tehetségünket és megszerzett tudásunkat, tapasztalatunkat kiteljesíthetjük.
A társadalom egészét a középre igazodás tartja össze - tette hozzá -, tovább meg persze az visz a fejlődésben, ami a középtől előrefelé mutat. Azok az emberek, akik kisebb-nagyobb mértékben de kilógnak a sorból, erősebben hisznek eszmékben vagy magukban, erősebben tesznek, mélyebb nyomot hagynak, ami aztán igazít a haladás kerekén.
És ugyan mi más gyújtott és gyújt majd szikrát minden korszak kiemelkedő zsenijében is, ha nem egy okos, ösztönző szellemű tanító? Egy felkészült és önfeláldozó gyógyító, vagy egy új utat mutató művész? Tisztelet tehát azoknak, akik itt, Fejérben szebbé és jobbá teszik mindennapjainkat, akikre gyermekeink és unokáink – reményeink szerint mellettünk – példaképp tekinthetnek - fejezte be.
 
A Gála szokásos menetét csupán egy nem várt incidens zavarta meg, egy öreg, túlterhelt fali elektromos vezeték kezdett füstölni az esemény közben, ennek lehűtéséről és kiváltásáról a tűzoltók gondoskodtak.
 
Az év megyei vállalkozásainak járó elismerést az idén a Macher Kft., a Peresztegi Virágnagykereskedés, az Archi-Konzult Kft., a Pega-Ceragem Kft., a Skyquestcom Hungary Kft., az OTP Bank Nyrt., az Accor-Pannonia Hotels Zrt., a Székesfehérvári Vállalkozói Központ, az Albatherm Épületgépész Kft., az IT Számítástechnikai Információs Iroda, a Szfinx Kft., a Rombusz Kft., a Velencei-tavi Nyári Játékok és a Gomi Rendezvényszervező és Kereskedelmi Kft., a Nelson Flottalízing Kft., a VT-Artrans, a Szárcsa Csárda , az Alba Park Étterem, az EMU, a Garzon Bútor Zrt. és a Gulyás és Társa Kft. nyerte el.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP