MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ajándék az iskolának
2010.12.02.

A Fejér Megyei Önkormányzat móri Gárdonyi Géza Általános Iskolája és Speciális Szakiskolája tanulói vehettek át karácsonyi ajándékokat a Megyeházán.



Vargha Tamás közgyűlési elnök nyújtotta át nekik, elmondva, hogy a gesztus a megyei önkormányzat adventi, támogató tevékenységének csupán az első momentuma.
 
Azt határoztuk el – mondta az elnök -, hogy karácsonyig mindenféle módon megpróbáljuk némi plusz bevételhez juttatni megyei szociális ellátó, speciális, gyermekvédelmi és oktatási intézményeinket. Ezért áll most faházunk a Városház téren, ahol három intézményünk is árusítja a falaikon belül készített ajándékokat, karácsonyi díszcsokrokat, adventi koszorúkat. De kinyitjuk hamarosan a Szent István tér és a Piac tér felől a Megyeház udvarát is, ahol lesz fenyővásár és egy újabb pavilon, forralt borral és kolbásszal, valamint az ajándéktárgyak mellett a megyei önkormányzat 2011-es falinaptárával és karácsonyi üdvözlő lapjaival. Ezek is megvásárolhatók lesznek, és a bevétel szintén intézményeinket gazdagítja.
 
Karácsony a szeretet ünnepe – tette hozzá az elnök -, a téli napok sötétje, a kinti hideg és az otthon melege pedig különösen ösztökél minket a töprengésre. Vajon van-e bennünk elég szeretet az elesettek iránt, és megteszünk-e minden tőlünk telhetőt a megsegítésükre? Leragadunk-e az ajándékvásárlás fogyasztói forgatagában, vagy igyekszünk-e inkább más formában megmutatni szeretetünket? A megye ennek szellemében igyekszik a lehető legtöbbet tenni a rábízottakért, és ehhez kéri mindenki segítségét.
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP