MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új utakon futottak
2010.12.06.

Iszkaszentgyörgyön egy vidám Mikulásfutás keretében vették át gyermekek és felnőttek az Uniós támogatással felújított települési utakat. 



Százmillió forintot is meghaladó összegű volt az az útfelújítási projekt, aminek a záróeseménye érkezett el vasárnap. Iszkaszentgyörgyön gyerekek és felnőttek futottak egy jót a Mikulás nyomában, mégpedig leginkább arra, amerre már új aszfaltszőnyeg terült a lábuk alá.
 
 
Az eseményen Gáll Attila polgármesteren kívül ott volt Vargha Tamás és Törő Gábor is, a megyei közgyűlés elnöke és alelnöke, országgyűlési képviselők.
 
Ahogy testünket az erek, úgy hálózzák be világunkat az utak. Tulajdonképpen a funkciójuk is azonos, lehetőséget biztosítanak arra, hogy mindaz, ami a mindennapi élethez kell, eljuthasson a céljához – kezdte avató beszédjét Vargha Tamás.
No és kedvünket szegi, ha reggel, vagy egy átdolgozott nap után latyakon, sáron, vagy éppen bokaficamító és kerékvető buckákon, kátyúkon kell átverekednünk magunkat – folytatta. Manapság semmiképp sem túlzott igény, ha egy település minden lakója elvárja azt, hogy házából kilépve biztonságos, kényelmes, jól használható és esztétikus úton, járdán indulhasson tovább.
Iszkaszentgyörgy képviselő testülete szerencsére megtalálta a megfelelő forrást, és sikeresen pályázott az Unió támogatására – tette hozzá -, nem utolsósorban azért, hogy a gyermekek is nagyobb kedvvel lakjanak itt, felnőve pedig ne vágyjanak el majd a városba, hogy itthon érezzék magukat itt, a Bakony és a Sárrét határán, közel a természethez, és mégis a civilizáció ölén.
Végül azt kívánta Vargha Tamás, hogy a felújított utakat használják az iszkaiak mind egészséggel, és hogy azok járuljanak hozzá településük sikeres fejlődéséhez!
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP