MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Hivatalvezetők tájékoztatója
2010.12.10.

Folytatódott a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatalnál az a tájékoztatás sorozat, melyben a januártól a Hivatal alá rendelt regionális és megyei szervezeteket mutatják be a nagyközönségnek. 



Mint azt dr. Balogh Ibolya, a FMKH vezetője korábban is elmondta, az Országgyűlés november 16-ai ülésén elfogadta a fővárosi és a megyei kormányhivatalok kialakításával, valamint a területi integrációval összefüggő törvényt. Ennek értelmében Fejérben 14 területi államigazgatási szerv vesz részt az integrációban, és az ezek alá tartozó ügyekben nyújt majd a kormányhivatal egyablakos ügyfélszolgálatot.
Az állampolgárok eddig inkább feszélyezettséget éreztek, ha a "hivatalban" kellett eljárni a dolgaikban - folytatta -, ezen is változtatni kíván a kormányhivatal, ügyfélbarát rendszert akar kialakítani. Ennek része az is, hogy magukat a hivatalokat, illetékességüket meg szeretné ismertetni a lakossággal.
Most négy ilyen ismertető hangzik majd el - fejezte be -, majd átadta a szót Holczheim Gábornak, a Fejér Megyei Földhivatal hivatalvezetőjének, dr. Somogyi Istvánnak, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége regionális igazgatójának, Czetnerné Kócsa Mártának, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal mb. főigazgatójának és Németh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság igazgatójának.
 
Öt körzeti Földhivatal és a Megyei Földhivatal tartozik a szervezethez - kezdte Holczheim Gábor - Székesfehérvárott, Dunaújvárosban, Móron, Bicskén és Sárbogárdon. Fehérváron az Auchanben is van iroda - tette hozzá -, amelyben - újdonságként - december 1-jétől már ügyiratokat is le lehet adni, erre eddig nem volt mód.
A Földhivatal dolga egyébként az ingatlanügyek, a változások hivatalos követése, a térképek vezetése. Földvédelmi hatósági munkát is ellátnak, és 2010 januárjától a telekalakításokat is átvette a hivatal az építéshatóságoktól. Így a termőföld védelme, a földbesorolások véleményezése és engedélyezése is a dolguk.
Természetesen a legtöbb dolguk a nagyközönséggel az ingatlanügyek kapcsán van - folytatta -, és ennek kapcsán szeretne tisztázni valamit: a hivatalnak csak az okiratokalaki megfelelőségének vizsgálatára van módja és felhatalmazása, a különféle hamisításokban, visszaélésekben nem tudnak és nem is járhatnak el, az a nyomozó hatóságok dolga.
Egyébként szorosan együttműködnek minden más hatósággal is a munkájuk során, így felvilágosítást, tanácsot szívesen adnak az ügyfeleknek.
 
Dr. Somogyi István fogyasztóvédelmi szervezete - elmondása szerint - 46 fővel dolgozik, közülük csupán 10% dolga az adminisztráció, a többiek rendszeresen "terepen" vannak, eljárnak. Évente körülbelül 3000 megkeresés érkezik hozzájuk, javarészt a lakosságtól, de maguk a vállalkozók is jelentkeznek, ha kérésük, kérdésük akad. Amúgy is a megelőzést tekinti a hivatal elsőrendű feladatának, ezért a vállalkozóknak bemutatókat, tájékoztatókat tartanak, hogy el se kövessék az alapvető hibákat. A végső fegyver persze a szankció.
Ennek terepe a piacfelügyeleti munka, azaz annak vizsgálata, hogy a fogyasztókkal szemben korrekten járnak-e el. A leggyakoribb visszaélések: a nem megfelelő minőségű vagy tanúsítványú termékek forgalmazása, az árakkal való manipulálás, a meghirdetett kedvezmények meg nem adása, a mérési és számolási hibák elkövetése. Külön figyelnek a fiatalokkal kapcsolatos esetekre, például az alkohol- és dohánytermékek forgalmazására, a szexuális termékek árusítására. Manapság szezonjellegű észrevételek érkeznek az energiaszolgáltatással - árammal, gázzal, fűtéssel stb. - kapcsolatban.
Karácsony egyébként "csúcsidőszak" a vizsgálatokban is - fejezte be -, találtak például a napokban az egyik hálózat polcain rég betiltott fogkrém márkát, és begyűjtöttek ötféle "gyanús" karácsonyfa izzó füzért is a kínálatból, eddig háromnak a minősítése készült el, sajnos mindegyik balesetveszélyes...
Kérdésre válaszolva elmondta még, hogy nálunk sajnos nem alakult még ki az az országos, befolyásos, civil fogyasztóvédelmi szervezet, ami több más országra is jellemző. Igaz, a régióban több is van ilyen, és közülük messze a Fejér megyei a legaktívabb, de a teendők java így is a hatóságra marad. Kétségtelen, e téren hasznos lenne a társadalmi előrelépés, és általában is több információnak kellene megjelennie a médiában a témáról ahhoz, hogy a civil kurázsi is növekedhessen.
 
Czetnerné Kócsa Márta elmondta, hogy hivatala számos területen tevékenykedik, például a növény- és talajvédelem, illetve agrárkörnyezet-védelem, az állategészségügy vagy akár az élelmiszer-ellenőrzés terén is. De ők vizsgálják a különféle jogcímeken kapott uniós vagy hazai agrártámogatások szabályszerű felhasználását is, vagy azt, hogy az élelmiszer láncok nem folytatnak-e beszerzési ár alatti értékesítést. Ugyancsak az ő hatáskörük - és ebben már számos állampolgárral közvetlen kapcsolatba is kerülnek - a vadászat-halászat ügyeinek intézése a területkialakítástól az engedélyek kiadásán át a különféle szabálysértési bírságok kiszabásáig. A falugondnoki hálózat irányítása és segítése szintén a feladataik közé tartozik.
 
Végezetül Németh László beszélt. Mint mondta, tevékenységük egy része - főképp a mérésügyi - közvetlen kapcsolatban van a lakossággal, hiszen a bolti mérlegektől a benzinkutak mérőin vagy a taxamétereken át a szerencsejáték-gépek ellenőrzéséig sok minden tartozik hozzájuk. Mindezek kapcsán gyakoriak az úgynevezett "pontossági ellenőrzések", vagyis azok a vizsgálatok, amelyek ellenőrzik, hogy az egykor bemért és leplombált eszközök tartják-e előírt pontosságukat.
Tevékenységük másik része a különféle veszélyes berendezésekkel - nyomástartó tartályokkal, nagy teljesítményű és -feszültségű berendezésekkel és vonalas létesítményekkel, veszélyesanyag-tárolókkal, energiatermelő berendezésekkel és építményekkel - és hasonlókkal foglalkozik, ezek megfelelőségét ellenőrzi, így inkább a különféle cégekkel, vállalkozásokkal jelent napi kapcsolatot.
 
A majdani kormányhivatal alá rendelt további szervezetek bemutatása a későbbiekben folytatódik még.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP