MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Évzáró közgyűlés
2010.12.16.

2010 még nem utolsó sajtótájékoztatóján, de az év utolsó közgyűléséről adott tájékoztatást a sajtónak Vargha Tamás, a Közgyűlés elnöke.



A megye gyermekvédelmi központjának fiatal ellátottjai adtak nekünk először is műsort - kezdte az elnök a közgyűlésen történtek ismertetését. Ezután beszámoltam képviselőtársaimnak arról - folytatta -, hogy milyen lépéseket tettünk mostanában, advent idején, hogy a megyei önkormányzat is méltón vehesse ki részét a készülődésből. Beszéltem a pavilonjainkról, és arról, hogy a Megyeháza minden ünnepi vásárlásával és lépésével szociális, gyermekvédelmi és oktatási intézményeink javára igyekeztünk lenni.
Ezután a képviselők és a külsős bizottsági tagok megkapták szerény ajándékaikat, amelyek szintén mind saját készítésűek voltak.
 
 
 
Vargha Tamás közgyűlési elnökEzután az elnök ismertette, miről döntött az év utolsó közgyűlése:
A legfontosabbak a 2010-es háromnegyed éves gazdálkodással és a 2011-es költségvetési tervezéssel kapcsolatos pontok voltak - mondta.
Az előző ciklus során jelentkező közel 6 milliárd forintos központi forráscsökkenés (2,6 milliárd forintos illetékbevétel, illetve 3,4 milliárd forint SZJA és normatíva támogatás csökkenés) ellenére a Fejér Megyei Önkormányzat feladatellátása jelenleg is biztosított. A költségvetésben jóváhagyott 5 milliárd forint tárgyévi költségvetési hiány a háromnegyed év végéig 1,6 milliárd forintban realizálódott. A bevételek teljesítése összességében időarányos, a kiadások teljesítése az időarányos mértéknél visszafogottabb lett.
Az év során a megyei önkormányzatokat hátrányosan érintő központi forráselvonás kényszerítő hatására reagálva sikeresen lebonyolítottunk egy kötvény kibocsátás - folytatta -, és megtörtént a számlavezető bank váltásával és ezzel egyidejűleg a működési hiányok finanszírozására a folyószámlahitel keret megemelésével kapcsolatos szerződések megkötése is. Ezzel biztosított beruházásaink, pályázati projektjeink befejezése, illetve az intézmények részére többletfinanszírozás nyújtása. A szállítói tartozások jelentős mértékű csökkenését teszi lehetővé a kormányrendelet alapján a Fejér Megyei Szent György Kórház részére egy több mint 800 millió forintos, egyszeri konszolidációs támogatás napokban történő biztosítása is.
Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója iránymegjelölés arra vonatkozóan, hogy mik a legfőbb megoldandó feladatok. Ehhez persze szükség van a következő évi számszaki adatainak prognosztizálására egy előreláthatóan pozitív, és egy esetleges negatív költségvetési helyzet esetére is.
Most azt vesszük figyelembe - folytatta Vargha Tamás -, hogy az előző ciklusban kialakult gyakorlattal ellentétesen, 2011-ben megszűnt az önkormányzatok központi finanszírozásának csökkenő tendenciája (a Fejér Megyei Önkormányzat az előző évihez képest 2007-ben 556 millió forinttal, 2008-ban 107 millió forinttal, 2009-ben 103 millió forinttal, 2010-ben pedig 602 millió forinttal kevesebb központi finanszírozásban részesült, 2011-ben a költségvetési törvényjavaslat alapján 64 millió forint többlettámogatásban fog részesülni).
Ezzel együtt is, csökkenteni kívánjuk a hivatalai feladatellátás előirányzatát 71 millió forinttal, a közgyűlés közvetlen kiadásait 52 millió forinttal, az önkormányzat működésével kapcsolatos kötelező feladatokat 30 millió forinttal és a megyepolitikai célfeladatokat 87 millió forinttal (ezen belül csökkenést irányoztunk elő az elnöki hatáskörű döntések finanszírozási keretének összegére, továbbá a bizottsági keretek megszüntetését tervezzük).
A számítások során kénytelenek vagyunk számos objektív tényezőből adódó hiányt növelő tételt is figyelembe venni tette hozzá -, így például az illetékbevétel csökkenését, a korábbi adósságállományból eredő fizetési kötelezettségeket és a feladatellátás fenntartását biztosító szerződéses kötelezettségeinket. A fejlesztési hiány prognosztizálásánál számításba vettük a közgyűlés fejlesztési elképzeléseit, korábbi finanszírozási döntéseit, illetve a legfontosabb fejlesztési igényeket és a jelenleg fennálló kötelezettségeket.
A fenti számítások szerint a számos csökkentő tényezőt figyelembe véve is, az intézményi feladatok változatlanul hagyása mellett a jelenleg érvényes 1,6 milliárd forint folyószámlahitelen túl további mintegy 1,3 milliárd forint működési hiányt és 1,6 milliárd forint fejlesztési hiányt prognosztizálunk. A hiány kezelhetősége, a feladatellátásunk biztonsága érdekében feltétlen fontos az előterjesztésben szereplő alapelvek, prioritások elfogadása.
 
Szeretném hangsúlyozni, hogy a beszámolót és a koncepciót a Közgyűlés egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadta el - fejezte be a költségvetésekről tartott ismertetőjét a közgyűlés elnöke -, ez jelzi számunkra, hogy a kijelölt út vélhetően jó és végigjárható.
 
Ezt követően arról beszélt még Vargha Tamás, hogy a Közgyűlés előkészületeket tesz arra, hogy a Gyermekvédelmi Központ régebben tervezett, ám meg mégsem valósult beruházási projektjét most elővegyék. Úgy látszik, - mondta -, hogy egy 94%-os finanszírozású pályázati lehetőség nyílhat meg, és mi készen akarunk állni arra, hogy sikerrel elnyerhessük.
Szólt még arról is, hogy a Közgyűlés támogatta Lepsény várossá nyilvánítását, végezetül pedig megköszönte a szálavezető K&H Banknak azt a bruttó egymillió forintos támogatást, amit a megyei hivatal szerény, közös, évbúcsúztató összejöveteléhez felajánlottak. Természetesen a vendéglátás számláinak kifizetése után megmaradó teljes összeget is a megyei szociális ellátás, gyermekvédelem illetve szakoktatás kapja - tette még hozzá.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP