MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Munkaértekezletet tartott a Fejér Megyei Védelmi Bizottság
2011.01.05.

A 2010-es év értékelése és a várható tavaszi áradásokra való felkészülés volt az értekezlet fő témája.



A víznek van egy jó tulajdonsága: mindig lefelé folyik! – jelentette ki kissé tréfásan Szentes László a Fejér Megyei Védelmi Bizottság titkára azon a munkaértekezleten, amelyet Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, az FMVB elnöke hívott össze a Megyeháza Dísztermébe. A tanácskozásra az állandó és meghívott tagok mellett Fejér megye valamennyi településének polgármesterei is meghívót kaptak.
A termet zsúfolásig megtöltő résztvevőket Vargha Tamás megyei közgyűlési elnök köszöntötte. Beszédében kiemelte, minden szempontból különleges volt a 2010-es esztendő, amely időjárását tekintve sem volt mindennapi. Sok esetben komoly próbatétel elé állította a helyi védelmi bizottságokat és ezzel együtt a települések vezetőit is az ár- és belvízek miatt szükségessé vált védekezési munka. Külön köszönetét fejezte ki azoknak a szervezeteknek, amelyek segítették a megye lakosságát a katasztrófahelyzetek mérséklésében.
 
 
 
Szentes László elemezte a tavalyi évet, többször jó és a rossz példákat kiemelve, amelyből a jelenlévők sok hasznos információt szűrhettek le. Elmondta, 2010-et megelőző évtizedben nem állította nagyobb próbatétel elé a településeket az időjárás, de az elmúlt esztendőben a sokéves csapadékmennyiség duplája hullott le. Kihangsúlyozta azt is, hogy az idei évben is hasonló helyzetekre kell felkészülni elsősorban amiatt, mert a talaj teljesen megtelt vízzel, így könnyebben kialakulnak ár- és belvízek, mint ahogy arra már most is van példa a megyében. Örömmel jelentette ki, hogy Fejér mindig is élen állt a katasztrófavédelmi dolgokban, s reményét fejezte ki, hogy ez folytatódni fog 2011-ben is.
A folytatásban Kiss Jenő, a KÖDU-KÖVIZIG szakaszmérnökségének vezetője szólt az egybegyűltekhez. Jelezte, a vízrendszerek 53 százaléka önkormányzati tulajdonban van, és a törvény szerint mindig a tulajdonos kötelessége a védekezés. Éppen ezért felhívta a figyelmet arra, hogy minden településnek rendelkeznie kell naprakész védekezési tervvel, amely óriási segítség a polgármestereknek, ha baj van. Beszédében hangsúlyozta, a Velencei-tó és a megye víztározói esetében jelenleg is engedik a vizet, hogy felkészüljenek a tavaszi olvadási időszakra. Kérte a polgármestereket, hogy tegyenek meg mindent ők is az előkészületek ügyében és hosszú távú megelőzésként javasolta, ne adjanak ki olyan területekre építési engedélyeket, ahol köztudomású, hogy bármikor elöntheti az ár.
 
 
 
A továbbiakban a polgármesterek szóltak társaikhoz és a szakemberekhez, mindenki saját községének, városának példáján okulva kért segítséget, tett javaslatot közös fellépésre, amelyekkel könnyebbé tehetőek a védekezési munkák. Bárdos Zoltán, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is hozzászólt, s elmondta: a védekezési rendszer jól működik. Ehhez megfelelő emberállomány kell a településeken, de ugyanilyen fontos a gépek megléte, mert baj esetén azokra is rögtön szükség lehet. Nagy Lajos, a Székesfehérvári Polgári Védelmi Bizottság vezetője kérdésekre is válaszolva elmondta, törvény írja elő, hogy az árkokat az állampolgároknak kell tisztítani, ha az házuk előtt húzódik. Ugyanígy kötelessége az árkok karbantartása minden külterületi földtulajdonosnak is!
Balsay István, mint a Fejér megyei országgyűlési képviselők által felkért tanácsadó hangsúlyozta, javaslatot tettek új tározók építésére és Fehérvárcsurgó fejlesztésére is. Kérte a jelenlévőket, ötleteikkel segítsék a 2013 és 2020 közötti akciótervek előkészítését, amelyekbe feltétlenül bele kell kerülnie a bel- és külterületi vízelvezető rendszerek fejlesztésének.
Szentes László azzal zárta az ülést, hogy hamarosan újra találkoznak, hiszen a megyei védelmi bizottság képzést tart februárban a polgármestereknek. Mint fogalmazott, nem árt felkészülni, akkor minden bajon könnyebb úrrá lenni…

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP