MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ülésezett a Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
2011.01.06.

 Ülésezett a Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, amin elnököt és alelnököt is választottak. 



 
A Megyeháza dísztermében ülésezett a Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, amelynek 176 település tagja. Fontos döntéseket hozott a grémium január 6-án.
 
 
 
 
Szigli István levezető elnök köszöntőjében hangsúlyozta, évekkel ezelőtt megkezdődött egy folyamat, egy közös gondolkodás, amelynek már vannak kézzelfogható eredményei is. Kérte a jelenlévő polgármesterektől, hogy társulásuk maradjon együtt, nem legyenek „egyéni akciók”, amelyek kis hasznot hozhatnak ugyan 1-1 településnek, de hosszú távú megoldást semmiképpen sem.
A társulási tanács elfogadta az előző időszakról készített beszámolót, a féléves és a háromnegyed éves költségvetési beszámolókat is, majd új társulási tanácselnököt illetve helyettest választottak. A 176 társult önkormányzatból 122-en jelentek meg, akik 119 igen és 3 nem szavazattal Égi Tamást, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármesterét választották meg elnöknek. Helyettese Tóth László, Dunaújváros Megyei Jogú Város alpolgármestere lett. Mindketten kiemelték székfoglaló beszédükben, hogy a bizalmat nem személyük kapta, hanem a város, amelyet képviselnek. Égi Tamás kijelentette, Székesfehérvár motorja kíván lenni a társulásnak, Tóth László pedig hozzátette, próbálkozások helyett eredményeket akarnak.
A társulásban a legnagyobb vita a Szervezeti- és Működési Szabályzat módosítása kapcsán alakult ki. Az előterjesztők azt szerették volna elérni, hogy nem kelljen akár havonta kétszer is minden polgármesternek megjelennie a tanácsüléseken, ezért egy 11 tagú irányító testület felállítását javasolták, amely 1-1 kistérséget álláspontját képviselné a jövőben. Mivel több ellenvélemény és egyéb módosító javaslat is elhangzott, Égi Tamás javaslatára elnapolták a döntést, és úgy határoztak, hogy minden település véleményezi az SZMSZ módosítását, megteszi módosító javaslatát, és újratárgyalják az ügyet márciusban.
A tanácstagok elfogadták a 2011. évi költségvetést, és megindították azt a közbeszerzést, amely alapján újabb 10 településen valósulhat meg a felhagyott hulladéklerakók rekultivációja. A nyertes pályázó kiválasztása márciusban várható. 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP