MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nemzeti kultúránk nem becsülhető le!
2011.01.24.

Közösen ünnepelte a Magyar Kultúra Napját szombaton este a Vörösmarty Színházban Fejér megye és Székesfehérvár város önkormányzata. 



A két felvonásos gálaesten színpadra lépett többek között az Alba Regia táncegyüttes, a Vörösmarty Színház művészei, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a megye több művészeti csoportja is.
Immáron húsz éve annak, hogy minden évben január 22-én ünnepeljük a magyar kultúrát, ugyanis 1823-ban ezen a napon Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnuszt. A rendezvényen elsőként Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.
 
 
 
 
- A magyar kultúra ünnepe nemzeti himnuszunk születésnapja. A költő maga jegyezte verse alá a dátumot: 1823. január 22.  A költemény – Hymnus a magyar nép zivataros századaiból – örökre beírta Kölcsey Ferenc nevét az irodalomtörténetbe, a magyar nemzet történelmébe. Az emelkedett és sommás megállapításoknál méltóbb a figyelemre a 188 évvel korábbi valóságból született mű üzenete – kezdte ünnepi beszédét Vargha Tamás. - Kölcsey szatmárcsekei birtoka, a gazdálkodó életforma nem tette lehetővé, hogy a költő részt vegyen a városi élet – a vidékhez képest – eleven szellemi pezsgésében. Ám lehetővé tette, hogy elmélyülten vessen számot a történelmi múlttal és a nemzet jövőjével. A vallásos gesztus nem pusztán műfaji követelmény, a könyörgés Istenhez jókedvért, bőségért, védő karért a vészben – hanem a múltját vállaló nemzeti közösség bűntudatot is legyőző önbizalmának, élni akarásának, jövőbe vetett hitének is kifejezése. Az önbizalom, az élni akarás és a múlt bűntudatos vállalása mellett a jövőbe vetett hit okán lett Erkel Ferenc zenéjével – és maradt diktátori mesterkedések ellenére is – nemzeti himnuszunk Kölcsey költeménye.
És ugyancsak az önbizalom, az élni akarás, a múlt vállalása és a jövőbe vetett hit a magyar kultúra ünnepének, a Magyar Kultúra Napjának eszmei alapja. Mert mi a kultúra? Legáltalánosabban: az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi javak. Tegyük hozzá: művelt állapotok, művelt magatartás. Az emberiség vitathatatlan részeként, itt Európa keleti végein, az Európai Uniós elnökség félévének kezdetén – nem jelentéktelen médiatűzben – mégis kijelenhetjük: anyagi és szellemi javaink, azaz nemzeti kultúránk nem lebecsülendő része a nagy egésznek, az emberiség közös értékeinek – fogalmazott Vargha Tamás.
 A színpadon Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere is megosztotta ünnepi gondolatait a közönséggel. Minden mű, ami elgondolkodtat, lebilincsel, egyúttal meztelenít, és arra ösztönöz, hogy kívülről szemléljünk olyan dolgokat, amelyeket saját bezártságunk vakságában magunktól sosem vennénk észre. A kultúra ezért pótolhatatlan, semmi mással ki nem váltható. Pénzorientált világunk szókészletével élve olyan érték, amit ha elmulasztunk befektetni, ráfizetünk a következményekre, nagyon keményen. Mindannyiunk és gyermekeink közös érdeke, hogy a kultúrára lehetőségeinkhez mérten mindig áldozzunk – csak így tarthatunk igényt gyümölcseire- hangsúlyozta a politikus. Majd a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma nevében átadta az Aranykatedra – díjat kiemelkedő oktatói munkájáért Pintér Tamásnénak, a fehérvári Hétvezér Általános Iskola pedagógusának.
 
                                            A képre kattíntva galéria nyílik
 
Az ünnepi műsorban fellépett Peretsényi Dániel, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója, Kerék Judit operaénekes, az Alba Regia Táncegyüttes, a dinnyési Iglice népdalkör, a szabadbattyáni Sárrét néptáncegyüttes, Takács Réka, a tordasi Sajnovics János Általános Iskola 3. osztályos tanulója, a sárbogárdi Huszics Vendel Kórus, a fehérvári Alba Regia vegyes kar, a Kodály gimnázium kórusa, a Primavera vegyes kar, a Tilinkó együttes, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, valamint a Vörösmarty Színház művészei.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP