MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A jövő reménységeit támogatták
2011.02.03.

Egymillió forinttal támogatták a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központját azok, akik megvásárolták a Vörösmarty Színház és a Székesfehérvári Püspökség közös kiadványát. 



 
 
- Hatodik éve szervezzük az Adventi Udvart, ezúttal a megyei önkormányzat gyermekvédelmi intézményét kívántuk a bevételből támogatni. A jótékonysági vásárból és az adományokból összesen 2,99 millió forint gyűlt össze, ami minden várakozásunkat felülmúlta. A fogyatékkal élőket és megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Édenkert Összefogás 1,1 millió forint értékű portékát tudott értékesíteni a vásárban, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ 450 ezret, a Katolikus Karitász 330 ezret, és további egymillió forintért vásárolták meg a színházzal közös, „Az ajándék Te vagy!” című DVD-ből és az „Értékeink, Különleges idegenvezetés Székesfehérvár egyházi kincsei között” című könyvből. Utóbbit szintén a gyermekvédelmi központ kapta – árulta el Spányi Antal megyéspüspök.
 
Nagy Lajosné karitászvezető elmondta, a hozzájuk befolyt pénzből 25 család téli tüzelőjét tudták megvásárolni. Vasvári Csaba színházigazgató annyit tett hozzá, nagy örömmel segítettek és köszönetét fejezte ki minden vásárlónak, akik tehetséges fiatalokat támogattak cselekedetükkel. Baráth István, a VTCD Kompaktlemez-gyártó Kft. vezetője úgy vélte, nehéz helyzetük ellenére ezúttal is szívesen segítettek, hiszen a pénz jó helyre került.
- A gyermekek támogatása mindig is fontos volt, ezért a legnagyobb köszönettel tartozunk mindenkinek, aki akár az ajándéktárgyak, akár a kiadvány megvásárlásával segíteni tudott.
2010-ben először voltak jelen a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei egy faházban a város szívében rendezett karácsonyi vásárban, az eladott portékák is helyzetükön javítottak. E célból nyitottuk meg ez időre a Megyeháza udvarát is. Nagyon szeretnénk idén is eljönni, mert nagyszerű dolog egy ilyen összefogás részeseinek lenni – fejtette ki Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Önkormányzat Gyermekvédelmi Központjának igazgatója hangsúlyozta, örömmel vettek részt a vásárban, és hatalmas öröm számukra, hogy mind az egyházmegye, mind a színház támogatását évezhették. A befolyt pénzből hét, nagyon tehetséges gyermek jövőjét tudják egyengetni. Hárman közülük a sport és a művészetek területén mutatott fel komoly eredményeket, a további négy gyerek pedig felsőfokú tanulmányokba kezd, vagy éppen végez, s nekik nyelvtanulásban tudnak segíteni.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP